Nagy István (szerk.): Legújabb kor 1919-1975 - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 3. (Szeged, 1986)

AZ ELLENFORRADALOM KORA 1919–1944

Rosenfeld Ferenc budapesti kereskedó'segéd beszéde a németek elkerülhetetlen vereségéről b Az 1942. évi június hó 13. napjától kezdődő hatállyal a főtárgyaláson hozandó érdemi határozatig előzetes letartóztatásban levő: Rosenfeld Ferenc budapesti születésű és lakos, 38 éves (született 1904. augusztus 18-án) magyar anyanyelvű, volt kereskedősegéd, vagyontalan, írni-olvasni tudó, büntetlen előéletű terheltet a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség, továbbá valótlan hír terjesztésének vétsége miatt azért vádolom, mert az 1942. évi június hó 12. napján Békéscsaba és Orosháza között utazván az utasokkal színültig megtelt vasúti kocsikban többekkel, köztük Dékány Tibor orosházi lakossal és egy Nagy nevű hódmezővásárhelyi bazárárússal beszélgetvén, a következő kijelentéseket tette: „a német most teljesen a magyarokra támaszko­dik, de a lapokból olvasható, hogy a magyar nem akar előre menni s a harctéren szolgálatot teljesítő földműves katonák közül azok, akik a kiosztás alá kerülő zsidóbirtokokból egy holdat sem fognak kapni, mindent otthagynak és haza­jönnek, továbbá Németországnak már nincs hadserege, megszűnt, elpusztult, már egészen fiatal gyermekeket küld ki a frontra, s ezek a sok szenvedést nem bírják ki: ami hadsereg kinn van az orosz fronton az spanyol, olasz, francia és román katonákból áll s ez valósággal bábeli állapot lehet: az oroszok csupán 1 %-ot vesztettek, 99 %-uk még ép, most is új fegyvernemmel jöttek ki... s ezért a németnek el kell veszítenie a háborút. Egyrészt oly valótlan tényt állított, amely alkalmas arra, hogy a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülését csorbítsa, másrészt pedig olyan valótlan hírt terjesztett, amely a köznyugalmat zavarja. Háborúellenes és munkás-paraszt összefogást hirdető röplapok terjesztése 0 ... méltóztassék az iratok között elfekvő: „Elég volt a háborúból!" „Követelj békét!" „Munkások, parasztok inteligencia fogjatok össze!" „Több kenyeret és zsírt!" „Hozzák haza azonnal honvédeinket!" „Követelj újévre külön békét!" b Rosenfeld Ferenc budapesti kereskedősegéd beszéde a németek elkerülhetetlen vereségéről — Szeged, 1942. június 30. Géppel írott másolat. CsmL VII. 3. A Szegedi Főügyészség iratai 7322/1942. Perneki Mihály gyűjtése. c Háborúellenes és munkás-paraszt összefogást hirdető röplapok terjesztése — Szeged, 1943i február 13. Géppel írott másolat. CsmL VII. 3. A Szegedi Főügyészség iratai 1319/1943. Perneki Mihály gyűjtése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom