Nagy István (szerk.): Legújabb kor 1919-1975 - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 3. (Szeged, 1986)

AZ ELLENFORRADALOM KORA 1919–1944

rabb kihordják a kubikot. 2—3—5—6—8 munkás vállal egy gödröt. Az egy helyen dolgozók közül a legtapasztaltabb, vagy aki iránt bizalommal vannak az a gödörgazda. Reggel 7—8 óra tájban esznek, rendszerint szalonnát, amit nyárson meg is szoktak sütni. Reggeli után folytatják a nehéz munkát. Délre is szoktak sült szalonnát enni, de inkább főznek tarhonyát, krumplit. Ebéd után egy órát pihennek, aztán látnak a dologhoz. Olyan hőség még nem volt, hogy ne dolgoztak volna amiatt. Nagy melegben az inget levetették, gatyaszárat felkötötték. Egy kis szél mindig lengedezett a szabadban. A hőség ellen úgy védekeztek, hogy nyakukat vizes kendővel bekötötték, ha száradt, újra bemártották vízbe. A féregtől (légy, muslinca, szúnyog) azonban nem lehetett óvakodni, különösen vizenyős, mocsaras helyen nem győzték kapkodással, hessegetéssel elűzni, azért mindig pipáltak, hogy elfüstöljék. Az is előfordult, hogy az izzadtság, por miatt ujjnyi vastag volt a retek minden testrészen, sőt le is tetvesedtek, akárcsak a baka a világháborúban. A kubikosoknak nem volt újság a front, a lövészárok, mert egész életüket a földbe ásott mély gödrökben, kubikokban, meg a földkunyhókban töltötték békében is. Naplementekor vacsoráznak főtt ételt, vagy sült szalonnát kenyérrel. Szolgafán, bográcsban főzik a tarhonyát, mely ha röviden mondja, hogy pfu, pfu, pfu: nagyon kéri a zsírt. Vessél a szájába — mondja a mellette főző kubikostársa —, hogy ne kuncogjon! Tanácsát meg is fogadja és hideg helyen tartott, rendszerint kútban összefagyott szép piros paprikás zsírt karikába vágja bele az ételbe. Na ládd — mondja az illető —, köszöni már, mert mindjárt hosszan mondja pfú, pfú, pfú! Ha meg a szalonnából nem csöpög a zsír, szidja a disznót, mert makkon hizlalták. Olyan nagy darabot szúr a nyársra, hogy maga is megelégeli, mondván: ha ezt mögöszöm, elgyühetsz velem birkózni! Vacsora után lepihennek. A kubikgödrökbe oszlopot, földbabát hagynak a kubikosok mérés céljából. A mérnök a babát méri, amilyen magas a baba, olyan mélységű kubikot számít A kubikosok úgy segítettek magukon, hogy a figurát, a babát nagyobbították magasságában. Lemetszették a tetejét a gyeppel, a gyökerek alatt és alá raktak egy pár sukk ugyanolyan színű földet fölöslegesen meghagyott babából, amit zsákba kötve szoktak vinni, hogy széjjel ne menjen, aztán ráfurkózzák és visszateszik rá a lemetszett gyepes földet. Oldalát megnyesik az eredeti babáéval egyenlő felületűre emberfia nem tudja kinézni, hogy toldva van. Töltésépítéskor a kubikos munkásokon kívül kordésokat is alkalmaztak, vagyis olyan embereket, akik egy ló húzta kordákban szállították nagyobb távolságra a földet. Eleinte csak olaszok voltak a kordésok, akiket digóknak hívtak, de később a magyarok is eltanulták; A kordés a lovát jól tartja, az a vagyona; Némelyik kordésnak 25—30 kordéja is volt, jó erős lovakkal. A lovak arra vannak