Géczi lajos - Labádi Lajos - G. Tóth Ilona (szerk.): Az önkényuralomtól a Tanácsköztársaság leveréséig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 2. (Szeged, 1987)

A DUALIZMUS KORA 1867—1918

foglalkozik, azonkívül a csont értékesítését egy csontliszt-gyár eszközli, mely utóbbi kizárólag külföldre dolgozik. Még mindig virágzónak lehet tekinteni Szegeden a hajó- és malomgyártási ipart. A szegedi csinos és eró's gabonaszállító hajók e nemben most is páratlanul állanak, nemcsak a tiszai és dunai hajósgazdák, de az aldunai tartományok vízikereskedó'inek is kereset tárgyát képezik, ezeknek gyártása nem szünetel, mert amely hajó a helybeli kereskedőknek nem szükséges, bizton vevőre talál az aldunai magyar, úgy a külföldi szerb, bolgár és román vízikereskedőknél. Nem terjeszkedhetünk ki itt kereskedelmünk minden egyéb ágaira tüzetesen, tájékozásul felemlítjük mindazonáltal, hogy városunkban kézmű, posztó, más szövetek, norinbergi cikkek, papír stb. nagykereskedése jóhírű régi cégek kezeiben most is virágzik, melyek az illető gyárakkal közvetlen összeköttetésben állanak, és ezen vidék idevonatkozó igényeit más piacoktól függetlenül ellátni képesek. Egyébként házi és ékszer, divat-, vasnemű, valamint egyéb cikkekben a helybéli és vidéki közönség üzleteinkben oly bő és választékos készletet talál, mely igényeinek teljesen megfelel. Gazdászatunk és kereskedelmünk általános ismertetése után szükséges iparunk jelenlegi helyzetéről és viszonyairól is megemlékeznünk. Szeged városának ipara míg a közlekedési eszközök nem fejlődtek és így a külés belföldi gyári készítmények versenye be nem következett, úgyszólván uralta az Alföld ezen részét, most már azonban a kisipar más jelentéktelenebb pontokon is meghonosult, a gyári készítmények felkeresik a legfélreesőbb piacokat is, ennélfogva a helyben készített iparcikkek kereslete apadt, míg ellenben az iparűzők száma az iparűzést korlátoló törvények leomlásával folyton emelkedik. Nem lehet tehát csodálni, hogy a kisipar jelenlegi helyzete irigylendőnek éppen nem mondható. Iparosaink ezen helyzettel megküzdeni akarnak, s ha csak arról lenne szó, hogy a törekvés és haladás által ezen bajon segíteni lehet, úgy a jövő biztosíthatnék, mert azt eltagadni nem lehet, hogy iparosaink értelmi fejlettsége fokozatosan emelkedik, ámde hiányzik legnagyobb részénél a fenn levő versennyel szemben elengedhetetlenül szükséges üzleti tőke, és hiányzik a fogyasztási piac. Az alföldi iparosokra nézve is tehát égető kérdés, miként mielőbb létesüljön egy oly intézmény, mely bajainkkal közvetlenül foglalkozzék és helyzetünk javítására a módokat és eszközöket feltalálni iparkodjék s törekvéseiket az üzleti téren támogassa. Iparágaink közül elsősorban felemlítendő az építészeti ipar. Kőműveseink és ácsaink az ország első munkásai, munkával eléggé el vannak látva, mert alig van, különösen az alvidéken, nagyobb építkezés, melynél alkalmazást ne nyernének, sőt az aldunai tartományokban is keresettek, s minden év