Géczi lajos - Labádi Lajos - G. Tóth Ilona (szerk.): Az önkényuralomtól a Tanácsköztársaság leveréséig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 2. (Szeged, 1987)

A DUALIZMUS KORA 1867—1918

városra. A kormány azonban az ismétlődő figyelmeztetések ellenére sem cselekedett, a város közgyűlése pedig a már korábban elfogadott és engedélyezett körtöltés kiépítését 1878. február 18-án 63:40 arányban végleg elvetette. Ilyen előzmények után érkezett el 1879. március 12-ének hajnala. a) ...Március 12-én [helyesen 11-én] egész napon át ugyancsak megszakittalanul, emberileg kitelhető módon folyt a munka az alföldi vasúton emelt nyúlgát magasítása s erősbítésén, mígnem elközelgett az éj, telve borzalommal. Estéli 9 órakor északnyugat felől szél kerekedett, mely az alföldi és szilléri töltések aljában elterült tengernyi vizet felkorbácsolván, azt teljes erővel a gátakhoz verte. Nemsokára ezután a szilléri töltésen dolgozó fiatalság közül egy, a hullámok erős mozgásától, s bizonyára attól is, hogy a hullámok a töltésen is túlcsaptak — megrémülve társait odahagyta s a felsővárosi Nagy és Kistiszapart utcákon végig futva — a belváros irányában torka szakadtából kiabálta, hogy „jön az árvíz"!... A folyamatosan tartott szél által különben is a legfélelmetesebb helyzetbe hozott lakosság, házaiból szintén kirohanva, el kezdett kiabálni anélkül, hogy a hír valóságáról meggyőződött volna. Nem telt bele rövid fél óra — úgy szólván az egész Felsőváros s a belvárosnak egy része, — alarmírozva volt s nagy tömegekben futottak a városi széképület előtti térre, megtudni a valót. Eközben a nagy lárma és zavargás a széképületben éjjeli szolgálatra kirendelt vízvédelmi albizottsághoz és ugyanitt tartózkodott kormánybiztoshoz is felhallatszott. Sokan a vészharang fékeverését követelték, hogy a lakosság ideje korán meneküljön a vész elől. A kormánybiztos azonban nem nyervén semmi hiteles értesítést, a harang megkondítását nem engedélyezte, hanem úgy az alföldi vasúti, mint a szilléri töltésekhez kiküldött, hogy jelentést nyerjen a valóság felől. A kiküldöttek nemsokára visszatérve jelentették, hogy a töltések — még ugyan elszakadva nincsenek—hanem a legrosszabbtól tarthatni, mivel egyrészt a sötétség, másrészt pedig a mindinkább növekvő széltől dolgozni alig lehet, jóllehet a hullámok erősen verdesik a gátakat. Tíz óra körül az alföldi vasúti nyúlgát felső részén a hullámok oly magasra csapkodtak, hogy a gátat is felülhaladva, a víz a pályatestre folyt át. Az ott dolgozott emberek, nagyrészt felfogadott vidékiek, szintén megrémülve több százával — mindenüket hátrahagyva — kezdettek menekülni, a Budai országúton Újszeged felé. A hídnak túlsó felére is átérve, miután hitelt érdemlően nem igazolták futásuk okát, az éjjeli őrjáratot vezette Tallián Béla szolgabíró által, katonai karhatalommal összecsoportosítva visszakísértettek a városi széképület elé. A kormánybiztos innen őket, mivel a töltésszakadásról még akkorára sem volt értesítése, az alföldi-vasúthoz visszakísértette és újra munkába állította.