Géczi lajos - Labádi Lajos - G. Tóth Ilona (szerk.): Az önkényuralomtól a Tanácsköztársaság leveréséig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 2. (Szeged, 1987)

AZ 1918—1919-ES FORRADALMAK KORA

dr. Csergő Károly vármegyei másodjegyző is vele volt, s arra kértek, hogy állásomat mielőbb foglaljam el, mert különben még felborul az a kis rend is, ami van a vármegyében. Könnyű volt ezt mondani, de oda le is kellett utazni. Ez sem lett volna nagy probléma annak, aki családját meleg lakásban, jól ellátva otthagyhatta volna az otthonában. Azonban nekem probléma volt a 8-ad magammal való utazás. A fővárosban pityipalkó is kényelmes csukott autókban szaladgált a város egyik részéből a másikba. Én azonban apró gyermekeim leszállítására sem tudtam egy ilyen autóhoz jutni, mert a belügyminiszter a maga részéről elintézettnek vette a kérdést azzal, hogy a kinevezésemet aláírta és a vármegyét értesítette. Elvégre a belügyminisztériumban, ha a fő politikai személyek meg is változtak, a rendelkezéseket végrehajtó közegek a régiek maradtak, akik a forradalom kitörésénél rögtön hazudtak ugyan, hogy elvtárs, azonban magukban belsőleg úgy gondolkoztak, hogy „pukkadjatok meg" s elszabotáltak minden intézkedést. A pártnál, ott azt mondták: Ugyan kérlek ne kényelmeskedj, utaztál te már rosszabbul is. A családod? hadd itt és majd alkalmasabb időben lemennek. De amikor azt kérdeztem, hogy ki fedezi a szálloda és különélés óriási költségeit? Akkor erre senki sem tudott feleletet adni. Útnak kellett tehát indulnom vonaton, amelynek a lépcsőjén is lógtak az emberek, — mert hiszen a hazatért katona urak folyton utazgattak potyára, akár volt rá szükség, akár nem — s útnak kellett indulnom olyan kocsikban, fagyban, hóban, amelyeknek az ablakait jónak látták a hazatért katonák kiverni, vagy kilövöldözni, s az ajtóit síneikről kiemelni. Megkíséreltem én a Nyugati Pályaudvar főnökségénél legalább egy fülkét szerezni, a főnök jóindulatúlag meg is ígérte, csak arra kért, hogy a vonat indulása előtt legalább egy órával üljünk be a fülkébe, mert különben nem biztosíthatja. Úgy is tettünk. Egy órával azelőtt már ott voltunk, de akkor már 4 katona benn ült a mi rezervált fülkénkben, úgy, hogy én 8-ad magammal csak úgy tudtam még ott elhelyezkedni, az egyébként 10 személyes fülkében, hogy az apróbb gyerekeket ölbe szedtük. Azért még így is csak elmentünk volna valahogy, ha vonatindulásig még 4 katona be nem préselődött volna állóhelyekre. Aki gyerekekkel utazott már, az tudja mit jelent, ha a gyerekekkel mozdulni nem lehet és amikor szüksége van a gyereknek, akkor kimenni nem lehet vele. Már pedig itt az volt a helyzet, hogy a Nyugati Pályaudvartól Félegyházáig, ahova késő este érkeztünk, kimozdulni nem lehetett. Emellett hideg volt, mert minden ablak ki volt törve és a fülke ajtaját becsukni sem lehetett. Az utazás borzalmasabb része azonban még hátra volt. Kiskunfélegyházán közölték velünk, hogy Szentesre, Csongrád megye székhelyére csak kora reggel indul vonat. Az állomásépületbe bemenni nem lehetett, mert a várótermeket már előttünk lefoglalták az átutazó, vagy hajléktalan katona utasok. Az irodahelyiségekben az utazó környéki notabilitások foglaltak helyet. Sehol mozdulni sem lehetett, mert a padló