Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

AZ ÚJRATELEPÍTÉSTŐL A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC VÉGÉIG - AZ ELSŐ NEMZETI MOZGALOMTÓL A POLGÁRI FORRADALOMIG

Nagyméltóságú Méltóságos Főtisztelendő Tisztelendő Tekintetes Nemes Nem­zetes és vitézlő Rendek Kedves Barátaink Szomszédink s Atyánkfiai! Orgazdasággal vádolt s fenyítő törvényszékünk elébe állított Veszelka András rab ügyének tárgyalásakor előterjesztett bűnvádi iratokból azt lévén kénytelenek tapasztalni, hogy megyénk alsó vidékén a közbátorság leginkább kebelükből át­rándult felfegyverzett betyárok által háboríttatik. — Miután folyó évi april hó 18án és május llén megyénkben kebelezett puszta szeren 5. ló elrablásával véghez­vitt erőszakos megtámadás alkalmával is, az illető csendbiztosnak foglalatba mellékelt jelentéséhez képest, a rablók egyike alatt ki Rúzsa Sándornak lenni fel ismertetek — ugyan azon kese pej paripa volt, mely mint egy két év előtt a most nevezett gonosztevőtől üldöztetése közben elhagyatván, általunk le­foglaltatott s melylyet Nagyságtok Kegyelmetek, mint egyik békés polgáruk tulajdonát vissza követelték — atyafiságos szomszédi bizodalommal hivatalosan megkérjük Nagyságtok Kegyelmeteket, hogy a most említett körülmény folytán az iránt: nem vezettettek e ön maguk is tév útra akkor, midőn a többször érdeklett ló, mint békés jobbágyuk egyikének tulajdona jelentetett fel, vizsgálatot, — úgy Rúzsa Sándor ösmeretes rabló ellen szigorú nyomozást elrendelni, és mind az egyes polgárnak, mind a köz állománynak egyaránt szükséges, bennünket azonban szomszédsági helyheztetésünknél fogva különösen érdeklő személy s vagyon­bátorság gyakori veszélyeztetésének meg gátlására kellő intézeteket tenni, s nehogy az üdvös rendeléseknek óhajtott czélja az alkalmazásban hiúsíttassék meg; — tisztviselőit azok szoros megtartására utasítani méltóztassanak. Kik egyébiránt atyafiságokba szívesbarátságokba s becses szomszédságukba ajánlottak, szokott tisztelettel maradunk. Költ az 1845ik évi június 23án Pesten tartott fenyítőtörvényszékünkből. Nagyságtok Kegyelmeteknek kész köteles szolgái szíves baráti s szomszéd atyok­fiai. Pest Megye Fenyítő Tvényszéke. Pest vármegye Bűnfenyítő Tőrvényszékének levele Csongrád megyéhez Rózsa Sándor és ban­dája ügyében (1845). CsmL. (SzF) Csongrád vm. Nem. Közgy. ír. 1442/1845. sz. — A betyár­világ kialakulásának feltételeire, különösen a délalföldi falvak és mezővárosok lakossága jelentős részének létbizonytalanságára: SZABÓ FERENC: A dél-alföldi betyárvilág. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum kiadványa 53—54. sz. 108—113. Az 1847-ben megromlott közbiztonsági helyzetről Csongrád megyében Dobossy Lajos másodalispán jelentése tájékoztat: CsmL: (SzF) Csongrád vm. Nem. Közgy. ir. 211/1848. kisgy. jkv. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom