Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

AZ ÚJRATELEPÍTÉSTŐL A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC VÉGÉIG - AZ ELSŐ NEMZETI MOZGALOMTÓL A POLGÁRI FORRADALOMIG

keveset; kendert eleget; lent imitt amott; dinnyét, tököt középszerű mennyiségűt, és minéműségűt; lentsét, borsót, paszulyt elegendőt; krumplit keveset; mind azért, mert a föld nem mindenütt neki való, mind azért, mert azt tartják még itt, hogy az nem Magyarnak való eledel. Dohányt is hajdan sokat termesztettek, most nagyon felhagytak véle. A zöldségekről alább lészen szó. Szénát kapnak, nem nagy bővségben, a szántóföldek között, többet az Uraság rétjén, és résziben. A mesterséges kaszállót még tsak némelly Uraságok próbálják, és kitsiny mértékben. A honnan a takarmányt teszi nagyobb részént a kukoritza tsutka és szalma, néha még búza szalma is. — A háromszori szántás itt még esemeretlen. Az úgy nevezett ugar földeket, melyek a szállásföldektől elkülönözve vágynak, megugarolják egyszer, a második szántásba vetnek. A szállások között pedig, a búza alá való földet kukoritzával vetik bé tavaszszal, s annak nyári kapállása szolgál ugarlás gyanánt; árpát, zabot, mindég egy szántásba vetnek. A háromszori szántás itt talán nem is szükséges; sőt ártalmas lehetne. Legalább megesett már egyen, kettőn, a ki próbálta, hogy gabonája, a nagy kövérség miatt, megdűlt, és elrothadt. Egyébaránt ennek megítélését az ahoz tudókra bízom. Veteményes kertjeiről, s azokban való Termesztményekről Veteményes kertjei ezek: Szuszogó, Lesi, Borjúvár, Szent Lőrintznek, és Kortyogónak egy része, sőt a régi Szőllőket is helyenként kivágják, és veteményes földekké formálják. A vetemény termesztés már most a legnagyobb haszorjial fizető. A kinek 2—3 lántz veteményes földje van jó helyen, könnyebben él, mint a Sessiós gazda, és szemlátomást gyarapodik. Termesztenek pedig veres és fokhagymát sokat; paprikát annyit, hogy némellyek, törve hordókat töltenek meg véle; mindenféle káposzta, és saláta nemet eleget, s jót. De kivált gyökeres veteményeiről híres Makó. Az itt termő petrezselyem, zeller, peszternák, sárga répa, mind bővségével, mind szépségével s jóságával elsőséget érdemel. Szóval az egész Alföldet, és Bánátot elönti Makó gyökereivel, hagymáival és paprikájával. Szirbik Miklós leírása Makó földjének minőségéről, veteményes kertjeiről. 1836. Szirbik Miklós: Makó várossának közönséges és az abban lévő reformata ekklésiának különös leírása Szirbik Miklós prédikátor által 1835/36. eszt. Sajtó alá rendezte DR. EPERJESSY KÁLMÁN. Csanádvármegyei Könyvtár 6. sz. Makó, 1926. 19—24., 32—34. — Szirbik Miklós (1781—1853) makói parasztcsaládból származott, aki a makói nemzeti-, majd a deák iskola elvégzése után a debreceni református kollégiumban végzett tanulmányai befejeztével 1805-ben Göttingában ugyancsak teológiát hallgatott. Öt évi dobozi lelkészkedés után Makóra hívták, ahol haláláig a református egyház első lelkésze volt. Családján kívül életét egyházának és városának szentelte. Makóról és a református egyházról 1836-ban befejezett ismertetése alapos tájékozottságra vall. Felismerte a város életének sorsdöntő fordulatát. A mezőgazdasági termelésről, a veteményezésről és a kertekről szóló hír-