Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

TÖRÖK VILÁG (Vass Előd) - A TIZENÖTÉVES HÁBORÚTÓL A TÖRÖK KIŰZÉSÉIG

1648 után Pest, Heves és Borsod vármegyék egyaránt igényt tartottak Csongrád vármegyére, illetve az annak területén élők adóira. Az újra bekapcsolódás a magyar állami életbe a magyar adózás vállalását is jelentette. A királyi adók még csak súlyos­bították a török adózás alatti helységek életét. A felső végvárakból lejáró katonák erő­szakoskodásai a magyar földesúri birtokfoglalásokkal, illetve adóztatással függtek össze. Az 1649. évi 84. tc. „fejvesztés alatt" megtiltja a katonáknak, hogy Csongrád és Csanád vármegyék területén a szegénységet sarcolják. A továbbiakban Wesselé­nyi Ferenc nádor 1665. november 18-án kelt, Pest vármegyéhez írott levelében felha­talmazta a vármegyék lakóit — a hódoltságban is —, hogy azokat, akik őket nyomor­gatják, megfoghassák, s büntetésre a várkapitányok, illetve a vármegyék elé vigyék. Köszönetünk után alázatos szolgálatunkat ajánljuk, Isten minden szerencsés jókkal áldja meg Nagyságtokat, Urasságtokat és Ti Kegyelmeteket, Az Nagyságtok, Urasságtok és Ti Kegyelmetek recquisitiojára fel bocsátjuk emböreinket oly instructiokkal, hogy mind azokban melyeket a Tekintetes Nemes Vármegye az Nemes Országnak Constitutioi szerént fog rendelni, hű engedelmes­ségünket mutassuk mindazonáltal alázatosan instálunk Nagyságtok, Urasságtok és Ti Kegyelmetek előtt, hogy ha az ily szokatlan és summás taxától mely most is kí­vántatik tőlünk más Nemes rend és privilegiomink ellen injuriose ne vexaltassunk, az hol pedig közönséges ez a fizetés, szóbeli jó akaratunkat és tökéletes engedel­mességünket ebben, amint egyebekben is, várja Nagyságtok, Urasságtok és Ti Ke­gyelmetek. Pap János urunk még sem szűnik meg el kezdett háborgatásitul, Pahi Gergely Urunk hasonlóképpen, extra eam viam Juris, csak szintén hatalmasul el foglalta Bene nevű pusztát, kik hogy efféle violentiáktól coerceáltassanak, egy né­hány rendben requiraltunk Nagyságtoknak, Urasságtoknak és Ti Kegyelmeteknek; most is viszont alázatosan könyörgünk, hogy rajtunk, kik noha az idegen nemzetnek kemény vas igája alatt nyögünk, mindazonáltal az Nemes Országnak tagja vagyunk ily keserves injuriákat tenni ne szenvedgyön Nagyságtok, Urasságtok és Ti Kegyel­metek, hanem ha kinek Városunk vagy várusunkbeli embörünk ellen praesentioja vagyon ,a közönséges igazságnak módja és törvény útja szerint a Tekintetes Nemes Vármegye eleiben vitálljon s úgy vegye igazságát törvénnyel, ne tőrrel. Melyekben Nagyságtoknak Urasságtoknak és Ti Kegyelmeteknek, kegyelmességét várjuk, mi is viszont hűségünket ajánlván mindenekben. Dátum Mezeő Szögedini Anno Domini 1650, 10 Junii. [Kelt Mező-Szegeden az Úr 1650. évében június 10-én] Nagyságtoknak, Uras­ságtoknak és Ti Kegyelmeteknek alázatos hű tagja szolgálni készek Mezeő Szögedi Feő Bíró Kocsis ISTVÁN és Esküttek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom