Büdszentmihályi Reformátusok Lapja, 1938 (2. évfolyam, 1. szám)

1938-01-01 / 1. szám

5 Büdszentmihályi Reformátusok Lapja formátus gyülekezeteinkben még ma is megtaláljuk ennek a gondolkozás­nak a képviselőit, akik mint állandó visszavonás élnek gyülekezeteinknek minden evangéliumi megmozdulásával szemben. Magyar református egyházunkban pedig, Isten kegyelméből a megújulás erői indultak meg és ennek egyik igen ^örvendetes jele, az, hogy Zsinatunk legutóbbi ülésén az evangélium sze­rinti egyházfegyelem kérdésével fog­lalkozott és alkotott törvényt a re- verzálist adó egyháztagjaink fegyelme­zésére. Ez a törvény hihetőleg csak nyitánya volt azoknak a törvényho­zási alkotásoknak, amelyeket még ma­gyar református egyházunknak meg kell alkotni. Gondoljunk arra, hogy ma már minden egyesülés, társulás stb fegyelmezi tagjait, csak a refor­mátus egyház az, amelyik nem mer a fegyelmezés eszközéhez nyúlni Ha ez a gondolkozás nem szűnik meg, ak­kor odáig jutunk, hogy legkönnyebb lesz reformátusnak lenni! Pedig igazi református előtt ott áll a nagy köve­telés : hitünknek és cselekedeteinknek egyedüli zsinórmértéke a Szentírás. A büdszentmihályi református egy­ház is egy lépést tett az igazi evan­gélium szerinti kálvinizmus elé, ami­kor presbitériumunk 1937—139. sz. egyhangúlag hozott határozatában ki mondta, hogy az egyházfegyelmet mint a megmentő szeretet eszközét hatékonyan és intenziven gyakorolni kell. Az utóbbi időben ugyanis igen sokan megfeledkeztek református vol­tukról, magaviseletükkel és életükkel, valamint beszédjükkel nem méltókép­pen képviselték anyaszentegyházunkat és annak urát az Ur Jézus Krisztust. Kívánatos, hogy a jegyzőkönyvben megörökített eme határozat megteljen 'élette! és lélekkel A magyarországi református egyház törvénykönyvében a VI. te. B) pont* jában megtaláljuk a Máté ev. 18. rész­ben-lévő jézusi tanítás alapján ké­szült törvényt, amelyet az alábbiakban Ismertetünk : „Az egyháztagoknak a hithüségbe, a vallásos érzületbe és a' jóerkölcsi- ségbe, általában pedig a törvényszabta egyháztagsági kötelességekbe ütköző cselekményei vagy mulasztásai, vala­mint az egyházi hatóság irányában tanúsított ellenszegülés avagy' tisztet- lenség“ képeznek fegyelmi vétséget. „Az idők folyamán jórészt feledés­be ment, de az egyház áldásos mű­ködése érdekében újból erőteljesebb mértékben visszaállítandó egyházfe­gyelem az egyház tagjaival szemben az evangélium szellemében nem a meg­torlás, hanem a szeretet fegyvereivel gyakorlandó. Az egyháztagok fegyelmi ügyével a fegyelmi eljárás birói fo­lyamatba tételét előzetes eljárás előzi meg : a) négyszemközti figyelmeztető in­tés a lelkipásztor részéről b) ennek megismétlése a lelkipász­tor által az egyházközségi bíróság két tagjának jelenlétében. Csak ezeknek az intéseknek siker­telensége esetén vihető az ügy bíró» ság elé." Büdszentmihályi református egy­házunk megerősitéséhez és jövendőjé­nek biztosításához szükséges a fentiek komoly és szeretettől áthatott magva­lósitása Matik gyülekezetünk 1937. évi történetéhez. Az 1937. évben születetett : fi : 73; nö: 63, összesen 136. Törvényes fi; 70; nő: 63. összesen 128, törvénytelen fi: ?; nő: 5 összesen: 8. Áttért hozzánk; f :4; nő: 4 összesen 8. 5 róni. katli. 3 gör. kath. Meghalt: fi 52; nő 49, összesen 101- Kitérő egy sem volt. A gyülekezet lé- lekszáma 1937. december 31-én 6991 lélek Házasságot kölött: 87 pár, közülök tiszta református: 65; vegyes pár 22. Egyesség (reverzális) köttetett ja­vunkra 10: kárunkra 9, egyességet nem köfött 3. Az 1937. évben úrvacsorá­val éltek a külsőségekkel együtt Böjt­

Next

/
Oldalképek
Tartalom