Budapesti Értesítő, 1944. június/1

1944-06-13 [1872]

26j_/_A a e a r 'g | g | . i . ii 1? i ,.]C u Ö ) 2_2_i_p_o_t J^a_r­t_e_l^l azJJSA Lisszabon^ Vr. 12, /iio/ Kint ismeretes a washingtoni földmivelésügyi minisztérium egy nemzetközi gyapotkartell meg­teremtésén fáradozik, Washingtoni forrásból erre nézve most ujabb részleteket közölnek, A részletek világánál a tervről kiderül, -^amint ezt alig lehetett másként számitani - hogy ez tulajdon­képen az USA exporoffenzivajának egyik szerves alkotórészo, A kormány képviselői ugyanis kijelentik, hogy Amerika az egys quoták megállapításánál olyan magas kiviteli kontingenst kan, hogy abba a helyzetbe terülne, miszerint egész gyapottemelésé­nek majdnem a felét tudná a nemzetközi piacokon elhelyezni. Ez pedig tekintettol arra a dilrbatúrára, amit Washington a jövőben ezen^a téren is a maga szánára igényel, túlságosan szerény körül­írását jelenti a többi gyapottermelo területnek a nemzetközi pi­acokról való erőszakos elnyomásának, pedig az amerikai kivánságok természetében benne nejük ez az erőszakosság, /BE/ 2Zi^-lLá-:LSj£ _r_i_k_a ég.a^^e^n^z^^t^^ö^z^i v^a^l^u^i^a- * \ k__é_r_d_ó_s í _ *' Gme n f, VI, 12, /hc/ Az African World londoni jolontés szerint' azt irja, hogy Délafrika szempontjából igen fontos, hogy végored-. menyben a háború utáni valutakérdesek rondezéoéro melyik torvet fogadják el. Ennek kielégítő rendezésétől ugyanis nem kevesebb, "* mint az ország jóléte függ. Nyilvánvaló, hogy a Dólafrikai Unió­nak neg vannak a saját elképzelései a nemzetközi torvekről, Hofneyr pénzügyminiszter röviddel ezelőtt kijelentette, hogy az Unió természetesen ezt a kérdést a saját érdekeinek a szem--., szögéből nézi. Mint az African World ehhez hozzáfűzi ez annyit ; jelent, hogy lehetőleg meg akarja tartani az aranyatn mint ér*., téknérőt. Bár non érkezett el annak a pillanata, hogy határozat tokát hozzanak, még sincs ok annak feltételezésére, hogy Délafri* ka nősként vegyen részt ennok a nemzetközi valutát érvnek a nog­valósitásában, nint egy tökéletesen független állam. Ezzel T Hofneyr kereken elutasította a birodalmi együttműködést, nintahc­gyan ezt nem régiben az angol kincstári kancellár is megállapí­totta. Remélni lehet, hogy Bélafrika nem fogja tovább hajtani . függetlenségi törekvéseit, bár ez mint veszély mindig fennáll, Dólafrikaban magában még nagyobb feltűnést keltett az a nyilat­kozat, amelyet Stallard bányaügyi miniszter te^t, mert ez még messze tulment azon is, amit Hofneyr mondott. Ó ugyanis azt mond* ta t hogy Dólafrika ragaszkodik a szabad ..aranypiachoz. Ezért szamára közömbös, hogy a szövetségesek a háború után nilyon nem­zetközi pénzt akarnak bevezetni, mert Dólafrika aranyát nem en­nek a pénznek valamilyen meghatározott mennyisége ellenében t fog­ja eladni. Az African World hangsúlyozza, hogy ez tényleg bámuló* tos kijelentés, mert ezt olyas valaki tette, aki Dólafrikaban a birodalmi együttműködés gondolatának egyik legfőbb apostola, •h/pi

Next

/
Oldalképek
Tartalom