Budapesti Értesítő, 1944. március/1

1944-03-11 [1866]

V i g o, III. 10. / hc / Argentína pénzügyminisztere már 1943 novem­bere <5ta vonla vissza New "i.orkb:ui deponált aranykészletét Argentíná­nak s ez a ténykedéso, az ittani gazdasági körök véleménye ezerint, az USA és Argentína közötti diplomáciai viszony megszakításával e­rősebb kontúrokban jelentkezik. Arra következtetnek, hogy Argentína deponált aranykészleteit, amelynek összege akciója megindításakor 850 millió pezétára rúgott, már arra való tekintettel, hogy a meglé­vő feszültségek következtében Roosevelt esetleg ráteszi kezét, vonta vissza* Lem ismeretes azonban, hogy Argentínának sikerült-e időköz­ben Roosevelt elől elvonnia összes aranyát. Azonban jelentik ki mér­tékadó körökben, ez a körülmény nem is bir fontossággal, mert Argen­tínában kerek 400 millió dollár értékű északamerikai tőkebe fekteté­sek adott ssetben kitűnő kézizálog gyanánt szolgálhatnak, Kfi as ösz­szeg még nagyobb, ha hozzászámítjuk Argentínának az USA-val szenbun fennálló adósságát is, .amelynek ÖBSzege 220 millió dollár, - ,1­esönösszeg nagyobb is lonne. ha Argontina elfogadta volna oa. >, Import és >JxportbankJa által felajánlott 61 millió dolláros kiuelt éc a washingtoni stabilizálj alap hitolejánlatát, amely 50 millió dollárt tett volna ki, / B»IS, / St/«1 Affw*. $ mm^ * 2-Í-S-Í-5-5-S-5 tAJL 4 « fr • fh.. Toki o # III, 10. / ho / Burma élelmiszerönellátását azzal érték cl. hogy a mezőgazdaságot kielégítő risztermelésre állították át, A tertrolós sokban hoazájárult a burmai Japán csapatok élelmezéséhez is s igy a burmai arcvonalon kedvező helyzetet teremtett. Eszel szomben az angol csapatok élelmezése igen nehézkes s ez a körilnóny erős mórtékben befolyásolja a gadieseményeket is. Tekintetbe kell venni, hogy Burma régebben Indiába szállított rizst s évente néha egy millió tonnát is elérte a rizsszállítmány mennyisége. Terméssé-, teeon a burmai gazdasági életnek a rizs és RZ olajos növények ter­melésére való konoe:trálása következtében az ipari fogyasztási cik­kek termelése kis térre szorult. Miután azonban a teljes önellátás biztosítva van, aktuálissá vált a burmai könnyűipar fejlesztése io # Elsősorhan gyapotfonódák, jutagyárak, szappongyárak, gyufa*, eiga­re tta és papírgyárak létesítéséről lahet szó, A japán gyapotipar már mogcfelélő erőfeszítésekkel támogatta a burmai kormányt 0 ezt a jövőben is meg íogjja tenni. / B,É. / 2iZ-ü2 a^f_£_a^n_i_s_z^t_á_n_i ö__t_é_v_e__s_-_t _e_r_v 1 S r z e r u m, III, 10, / hc / Az afgán kormány ötéves gazdasági tervezetet dolgozott ki, Töboek között közmunkák elvégzését is el­határozták s r.inienekelött az-eddig töretlen területek számára ön­töző müvek, léttsitését. / B«i a / m_i E_2_l_ i__í_i_k_á_ j_a, Stockholm, III, 10, / ho / New Yorkból érkező jelente szerint a washingtoni kongresszus elé törvényjavaslatot terjesztet­tek, amely külön bizottság felállításáról szól s ez a bizottság foglalkoznék az USA háború utáni külkereskedelmi politikájának kér* / m /

Next

/
Oldalképek
Tartalom