Budapesti Értesítő, 1944. március/1

1944-03-12 [1866]

jjU / 19»^ban » d y e » ő » n i f? ^ ^ ,& 11 -f 5 r d r * s_z_á_g S_S_z_d_a_s_á_g_i é_l_e_t^e 1 Isztanbul, IIÍ. 11, / hc / A török gazdasági élet a komán/ céltudatos gazdasági és pénzügyi politikája következtében és az elé­nyös földrajzi helyzet folyamanyaként 1943-ban is kedvezően fojlldbtt^ Igaz ugyan, hogy több háborús nehézséggel kellett a török gazdaság­nak megküzdenie, így például rendkívüli terheket .ró az' 1 államháztar- , tásra a honvédelemmel kapcsolatos kiadás, továbbá a csökkenő behoza­tal következtében apadtak az állam vámjövedelmei is, igen nagy a drá­gaság és szükiben van minden árucikk, azonban mindennek ellenére a török költségvetés az előző év folyamán kiegyensúlyozott volt, í sok­oldalú kereskedelempolitikai egyezmények sora - többek között az 1943 április havában kötött német-török szerződés - lehetővé tette,hogy Törökország egyike a viszonylag legjobban es legtökéletesebben ellá­tott államoknak egész Európában s talán a Földön is. Az árgörbét kö­zelítőleg stabilizálhatták azzal, hogy kirótták a vagyonadót^és a spekulációs célokból felhalmozott áruraktárakat kényszer utján fel­oszlatták s az árut kiárusították, Ugyanilyen irányban hatnak azok as intézkedések is, amelyek elrendelik, hogy a behozatali árukra hi­vatalosan állapitjak meg az árakat s amelyek a kereskedelembon meg­szabják a legnagyobb megengedett nyereséget, A török gazdasági élet pozitív képét az„1943. év kitűnő termés­eredménye jellemzi, A termes eredménye olyan jó volt, hogy az utolsó 60 óvben nem is volt ehhez hasonló jó termés s az előző évinél átlag 40 százalékkal volt magasabb. Az akuiv agrárpolitika eredményeket *rt el a termelés fokozása, a ninnőség javítása terén és a mezőgazda­ság további nehenizálásávaí s az illő terményárak megállapításával biztosította az őstermelő rétegek és a parasztság nagyobb jólétet, A törökországi nyersanyagok kiaknázása terén is kielégítő eredmények voltak elérhetők,. A széntermelésben a napi több .mint 10.000 tonnás termeléssel túlhaladták a háború előtti .termelés rekordmagasságát is. Az ércternelós két legfontosabb ágában, a króm és a réztermelésben^ a fejlődés 1943-ban tovább tartott. A mérsékelt önellátásra való tö­rekvés következtében a török ipar abban a helyzetben van, hogy az or­szág gyapjju és gyapotszükségletét, bőr-, papiros-, üveg-, cukor és cenent-szukságletét csaknem teljesen fedezheti. Az iparosodás terőn Törökországot a nénet birodalom hathatósan támogatta. 1943 elején a török ipart szorosabban szervezték meg s február közepe óta engedély­hez kötötték az üzenek tehnikai vagy üzemi bővítését ós változtatá­sát. Nagyszámú közmunka áll a megvalósítás stádiumában, s ujabb ter­vezetek állanak előkészületben, A magánkézben lévő ellátóüzeneket közpénzekből lassanként felvásárolják és közüzemekké alakítják át» A köziekedesügyet állandóan s energikusan javitiák, A kikötők kiépí­tését véglegesen elhatározták s már el is kezdtek a munkákat, A török kereskedelmi hajóhadat ui hajók megszerzésével kibővítették s ezenkí­vül sűrítették a belföldi légiforgalmat is. Végül nénet segítséggel 3üritettók s távbeszélő és a táviróforgalmat is. / B.E. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom