Budapesti Értesítő, 1943. december/1
1943-12-02 [1861]
kének j£6^^%oa^^^^e^záa^^^Tbv^^ L Paris, XII, 1. / hc / A francia munkások németországi bevetésének kérdésében alakitott kormánybiztosságok vezetőinek gyűlését Bonnard közoktatásügyi mxniszter és Oathala pén^í^ymAn^z.ter beszéde nyitotta meg, Mindkét szánok hangsúlyozta, hogy az uj enrópai rend alapja a munka, / B.B. / S t o o k h o 1 ai, XII, 1, / hc / Londoni jelentés szerint az angol alsóház keddi ülésén szóba keralt Portugáliának gyapottal, való ellátása is, Balton brit kereskedelemagyi miniszter a hozzá e tárgyban intézett-kérdésre kijelontott3, hogy a jelen pillanatból az angol belföldi piao és az angol világbirodalom piacai határozottan előnyben részesitend azonban m mondotta a miniszter - "eljön az ideje majd annaK is, amikor remélhetőleg Porturgáliáért is lehet tenni valamit,' 1 / B,3. / V a n k i n g, XII. 1. / hc / A "a^ing-pao" kínai újság szerint et nemzeti Kina felépítésének lehetősége az ipar és a mezőgazda- » Ság fejlődésétől függ. A lap azt Írja, hogy a n-ézőgaadaság fej- * lesztéae mégis fontosabb, m^rt e kinai nép kaposclata %% őstermeléshez szorosabb, A mezőgazdasági termelés fokozása érdekben helyit kell allitani a társadalmi rendet és a közbiztonságolr. ,Áz őstermelőknek ós a vidéki 3salakoknak előnyöket kell biztosi taüi. Szükség van továbbá vidéki <i eke Iákra és mezőgazdasági kísérleti állomásokra is, hogy korszerű módszerekkel nagyobb terméshozamot lenessen elérni, r mert a nemzeti Kina a háború közepén már nem importáló állap, hanem önellátó ú ezentulmenől^g ) a közös nagykeletássiai térségben szállítója is a mezőgazdasági '* termelványéknek, / B.É. / / m / *•* I - i