Budapesti Értesítő, 1943. december/1
1943-12-02 [1861]
lil^-^S.-Í£é_^5áiÍ2?^2l25i_^iZ£^ aLa megengedte a szénárak emelését^ Genf, XII. 1. / ho / Az USA haditermeló' Hivatala beleegyezé- 1 sét adta, hogy az északara erikai szén árát tonnánként közepesen 63 centtel emeljék. Engedett tehát a bányatulajdonosok követeié- ! sének, akik tudvalévőleg árkiegyenlité3t kértek a bányamunkások által nemrég kierőszakolt béremelés fejében s igy a "végnélküli csavart" működésbe hozták. Miután a szén-kárának kulcshelyzete van, mert a szén árától függ az ipari termelés költsége s az ipari termeléstől függő mezőgazdasági termelés költsége is, tehát a közel jövőben az északamerikai létfenntartási költségek automatikusan fognak emelkedni. Ennek kapcsán az amerikai gazdasági körökben ujabb bérkövetelécekre számítanak s olyan árfejlődésre, amely egyre jobban kivonja majd magát az USA kormányának ellenőrzése alól. A haditermelé3i hivatal is látja ennek a fejlődésnek veszélyeit, mert a szénár felemelését 6 hónapra elhalasztotta, azonban nehéz dolog feltételezni, hogy a kormány abban bizik, hogy egy féléven belül s egyre súlyosabb feltételek mellett agy-^ általán tehet valamit a helyzet javítása érdekéb^^ > ^/jB^^^ j Genf, XII, 1. / hc / Az USA-ból érkez^iölentós szerint Henry Kayser a kaliforniai Richmondban működő hajógyárában 10 perc alatt épitett meg egy hajót, A "Daily Telegraph" ezt a "rekordot" nevetséges állításnak minősiti. Szarkasztikusan állapítja meg az angol lap, hogy a kérdéses hajó hossza mindössze 8 láb volt s ennek megfelelően lapos,épitésü csónak, azonban "valóban vizrebocsátották november 24. napján, noha a vizrebocsátásnál kissé megsérült a tatja", A sérülés oka ugyanis annak tudható be,hogy megkeresztelésénél a pezsgős üveget hozzávágván a hajóhoz, az üveg erősebbnek bizonyult, mint a tat bordazata. / E.É, / M»Z«22J2Íiiiárd_dolM^ Bern, XII. 1, / hc / Az USA szenátusának egyik bizottsága washingtoni jelentés szerint megállapította, hogy megvizsgálván az elkészült, de be nem vetett s időközben elavult hadianyagot, / S /