Budapesti Értesítő, 1943. december/1

1943-12-14 [1861]

3^_A_nónet_te^ Düsseldorf, XII,13»/hc/: A Rhainische Handelszeitung egyik cikkében azzal foglalkozik, hogy a háború szükségletei a német tech­nikrfejlecztő nunkásságit olyan nercekben izmosították és gyorsítot­ták, tinit béke-időben a magángazdaság állandóságra irányuló állás- ' pontja mellett elviselhetetlennek tünt volna fel, A teohnika jövő feladata azonban mindég oda fog irányulni, hogy tetterővel és fantá­ziával betömni segitsen azokat a réseket, amelyek a nemzeti-vagy világgazdaságban jelentkeznek, s amelyeknél a műszaki tudományoknak egyáltalán fennáll az együttműködési lehetősége. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a technikai gigantománia lebeg az emberek sze­ne előtt, ami azzal fenyeget, hogy pozitiv értékek megsemmisítéséhez vezet, A mostani háborúban tuénéretezetté vált amerikai ipar már most biztositokokat kivan az elhelyezéssel kapcsolatban, mert egyéb­ként saját kijelentései szerint képtelen lenne a tönegnunkanélkü­lieég kitörésének elejét venni. Hogy milyen jelentősége van ennek a programúnak, azt szemléltetően mutatja annak a két felfogásnak a Szembeállítása, amelyek közül az egyik a technikát az élet szolgá­latába állitja, a násik pedig más nemzetek kizsákmányolása és rab­szolgasorba való hajtása érdekében a plutokrácia programúja kere­tén belül a technikát hatalmi eszköznek fogja fel,/B.É./ z ág r á b, XII.13./hc/: Hint a Dpnnuzeitung egyik beszámolójából kivehető, Horvátország mezőgazdasági termelésének fokozásában kü­lönleges szerepet játszanak a vizlecsapolási munkálatok a Horvátor­szágban ugyanis évente hatalmas területek vesznek kárba a mezőgazda­sági termelés szempontjából, mivel azok szabályszerűen visszatérő érveezélynek vannak kitéve, Ehhez járulnak még terjedelmes mocsár­• vidékek, amelyeken legjobb esetben csak csekélyértékú széna ter­melhető az állattartók számára. Más részről vannak olyan földek, amelyek öntözésre szorulnak, hogy megfelelő termést biztosithassa­nak. Hivatalos adatok szerint a talajjavító munkálatra saoruló

Next

/
Oldalképek
Tartalom