Budapesti Értesítő, 1943. november/2
1943-11-25 [1860]
Stockholm, XI. 24, / hc / A keletázsiai kauosukültetvények brit tőkéseinek körében még most is élénk vita tárgyát képezi a természetes és a szintetikus kaucsuk jövője, Szen a téren az USA.-ban konferenciát tartottak s londoni hirek szerint a természetes kauosuk érdekeltségek pozitiv chance-t látkák abban a megállapításban, hogy a szintetikus anyag a gummiabroncagyértdóban nem vált be s e téren még mindig rá vannak szorulva a természetes kaucsukra. Miután azonban a tesnelt'-kaucsuk jelentőo réeze az abíöncsgyártásra szolgál, a kaucsukültetvényesek köreiben a természetes gummi jő elhelyezési lehetőségére számítanak a jövőben is. Természetesen a oityban aggodalmaskodnak a délamerikai természetes kaucsuktermelés fokozása miatt, s köztudomású, hogy ezt az északamerikaiak szorgalmazzák, Angol körökben tehát felbocsátanak egy kisérleti léggömböt s azt állitják, hogy az USA előreláthatólag a háború után nem annyira a délamerikai kaucsukültetvényeket fogja finansziális segitségben részesiteni, mint inkább saját szintetikus gummitermelését, ha el is tekinthetünk attól, hogy a nyújtott segitség mindkét irányban csak csekélyebb mértékű lehet. Az északamerikai szakértőknek a keletázsiai természetes kf-.ucsukültetvényekkel kapcsolatban szájába rágják angol részről,h. y a keletázsiai termelés mellett a következő okok szólnak : elegendő mennyiségű s minőségileg i^Acielégitő munkáskéz áll rendelk zésre, a szállítás utjai kivannak épitve s a szárazföldi szállitó utak aránylag rövidek, harmadszor a trópusi ültetvényes mun' kában jártás szakértők egész törzse felett rendelkeznek, negyedezer elegendő tőké áll készenlétben s minden előkészület megtörtént a kutatások folytatására is. Az egész vita abból származik, hogy a britek attól tartanak, miszerint az amerikaiak tevékenysége kiszorítja őket ebből a termelési szektorból. Fz a vita teljeséggel hiábavaló mindaddig, amig a briteknek nem nyilik alkalmuk a keletázsiai ültetvények reaktiválására ós seját szükségletük fedezésere-. Azonban ezek a kilátások nagyon is homályosak. /B.É,/