Budapesti Értesítő, 1943. június/2
1943-06-25 [1850]
leteken jó a helyzet, másutt pedig jó, illetve nagyon jó, A szőlőtermés igen jónak Ígérkezik, Az ipari termelés továbbra is rendkívüli mértékben fejlődik, A legtöbb ipartelep kapacitásának teljességével dolgozik,/B.É./ S t o p k h o 1 n, YI» 24. /hc/ Brazília nemrégen elhatározta, 'hogy valamennyi dollárkövetelését, amely az-USÁ-val szemben, a brzall külkercskedelom mérlegéből fakadt, a washingtoni \ 1937-es megáll? pitásu stabilizációs szerződés kereteiben vállalt--kötelezettségek kiegyenlítéséőe használja fel, ezenkívül pedig 74 millió dollárt orra fordít, hogy az Egyesült Államokban aranyat vásároljon. Ezek az elhatározások a brit pénzügyi sajtó szerint annak a bizonyítékai, hogy a jelenlegi dollárhely-, zct nagyon könnyen alakulhat át igazi inflációs állapottá. Az inflációs veszély már most jóval nagyobb az Egyesült Államokban, mint Angliában, Már 1942-ben 15 %-kal emelkedett az USA-ban a munkásbér, vagyis sokkal többel, mint Angliában, Az amerikai állami bankok bankjegyforgalma ebbon az esztendőben non kevesebbel, nint 50 %-kal emelkedett, mig ez az emelkedés Angliában még a 20 %-ot sem érte el. Egyúttal Az USA-bankoknak . a nemrégen alapitott angol bankoknál való letétel 20 #-kal emelr . kedtek, 1943-ban ez a letéti forgalom még tovább emelkedett. Az ipari értékek árfolyama például 20 %-kal lett magasabb, mig Angliában az ipari papírok csak 5 %-kal drágultak* Hogy ez a helyget illetve különbség előadódott, azt a brit pénzügyi körök azzal magyarázzák, hogy a brit költségvetésben sokkal biztosabb alapokon nyugszik az adóbevétel' tétele és mig Angliában az adók a háborús kiadósoknak, mintegy felét fedezik, az Egyesült Államokban legfeljebb egyharmadáról lehet szó. Ebből és más hasonló jelenségekből adódik az a következmény,hogy az Egyesült Államoknak a háború után óriási tartozásai /f/s/