Budapesti Értesítő, 1943. május/1

1943-05-09 [1847]

legalább ilyen módon értékesítse, A bevitel minden fajtájú ellen­őrzését is megszüntették emiatt. Mindezek ellenére az Állami Bank­nak minden erejét meg kell feszitenio, hogy az értékviszonyt fenn­tartsa, mert az ország számára a jelenlegi helyzetben a pézó fel­értékelés n nen volna hasznára, mert ennek következtében a külke­reskedelem meg nehezebbé válnék, mint eddig,, pedig annak fenn­tartása i:: ország szempontjaiul létfontosságú. Mint ismeretes Is scnló jo 1 onseg.keí figyelhetni meg a többi délamerikai orszá­gokban is, mint Aigentinában, Bolíviában, Venezuelában stb, ahol a dolláráradat, amelyet értékcsiteni nem lehet, mint zavaró té­nyező jelentkezik az illető ország gazdasági alakulásában,/B.É,/ Buenee Aires, V. 8. /hc/ Az ragentinai földiül ve lésügyi minisztérium beszámolója szerint azok a vizsgálatok, amelyek kau­osuk tartalmú növények meghonosításának lehetőségére irányultak, annyiban kedvező eredményre vezettek, amennyiben megállapították, hogy az ország egyes részel alkalmasak a G-uayule termesztésére. Az első kibérieteket Mendosa tartományban folytatták és most ujabb területeket fognak ezzel a növénnyel beültetni. Az egész ország gumi s züks égle t ének a fedezésére minden esetre legalább 50,000 h . .tár területet kellene Guayuleval beültetni, /B,É./ szerződés megkötéoére, Buenos Aires, V, 0, /ho/ argontinai kereskedelmi kö­rökben az a vélemény, hogy az uruguayi külügyminiszter legutóbbi látogatása, Argentina és Uruguay között kereskedelmi szerződés megkötéséhez fog vezetni. Ezzel kapcsolatban utalnak arra, hogy Uruguaynak rendkívüli nagy érdeke fűződik ahhoz, hogy az uralko­dó hiányra való tekintettel nemcsak tüzelőanyagot, készárut, burgonyát, takarmányokat és cukrot vásároljon Argontinában, ha­nem még hust iSo /B.É,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom