Budapesti Értesítő, 1943. május/1

1943-05-09 [1847]

Stockholm, V. 8, /hc/ A londoni City körei az angol ezüstforgalom ellenőrzésének megszigorítását várják. Eddig csak az angol ezüstkivitel és ozüstbevitel volt engedélytől.függővé téve, magánosok azonban szabadon vásárolhattak ezüstöt. A kormány tartalékaiból csak fontos célokra szabadítottak fel, a fontosság kérdéséazonban nem a kormány vizsgálta felül, hanem, az ezüst­bizományosok. Angliában az ezüst ára azóta, hogy Amerikában ennek árát 1940 májusában 25 centről ; 45 centre emelték fel, változat­lanul 23.5 penny unciánként, . / 12±/-^^^4:^B-^-^2:l^J?^-' ii PP'^. L Ui ^ an yállalatot k isajátított. S t o c k h o 1 m, V. 8. /hc/ iíint Londonból jelentik nem a' Short Brothers repülőgépmotorgyár volt az első vállalat, amelyet az angol kormány átvett. Az angol,admiralitás már 1941 novemberé* ben átvette egy meg nem nevezett vállalat ellenőrzését, amely vállalat különleges készülékek gyártásával'f oglalkozott ée ké­sőbb a vállalat részvényeit is megvásárolt a,/B.É,/ ! ^JL^-i-íiiS-íS^tSS-iáSi-^ 2 ^!!^^ zetek központi szö vetségének évi jelentését K e 1 s i n k i, V. 8, /hc/ Az Elanto, a finn fogyasztási szö­vetkezetek Központi Szövetsége 1942-re 597.6 millió finn máriás .forgalmat mutat ki. A saját termolós értéke 182 millió finn márka volt a bruttó bevéte-lek pedig 178,9 millió márkát tettek, A ki­adásokból fizetésekre 82,0, adódra 25,7, házbérekre 16,7 és egyéb üzleti költségekre 42 millió finn márka esett. A mérleg­keret 284.9 millió, amiből az ingatlanókra 126 millió, az áru­készletekre 68 millió, a szövetkezeti tőkére 114.7 millió és a betétekre 60 millió finn márka esik,, /B.É,/ 0 s 1 o, Y. 8. /hc/ Blehr miniszter Norvégia gazdasági hivata­lának főnöke a norvég gazdasági élet csúcsszervezetóként megala­kította a norvég gazdasági tanácsot. /Horges Naeringssamband/, A/e/

Next

/
Oldalképek
Tartalom