Budapesti Értesítő, 1943. április/2
1943-04-16 [1846]
E r z e r u m, IV. 15. /h«/ Az iráni élelmezésügyi niniszter elnöklete alatt működő árvizsgáló bizottság a miniszterelnökhöz intézett jelentésében megállapította, hogy az élelmiszerárak a nult évhez viszonyítva 40 '/°-kal emelkedtek. /B„^,/ 5£»/j^mikor_aj2ellékt^ B e r 1 i n, IV. 15, /hc/ technika fejlődésének története azt mutatja, hogy bizonyos eljárásoknál néha olyan melléktermékek keletkeznek, amelyeket eleinte terheseknek tartanak,mig végül egy szerencsés felfedezés az értéktelenből értékeset osinál és igy a semmiből állit elő uj értékeket, A Das Heich oinü folyóirat legújabb számában műszaki csodának nevezi azt, amikor ez a melléktermék jelentőségben utoléri vagy esetleg tul is szárnyalja a főterr.iéket. Erre szolgáltat példát a kitr^nyipar és a mai szénnemesités, A kokszgyárak 1880-ig sem gázt, sem kátrányt nem állitottak elő. Ezt a két terméket kizárólag a kokszkemencék fűtésére használták. A mostani háború előtt azonban a kokszgyártás melléktermékeinek értéke 62,5 millió értékű koksz mellett 200 millió márka fölé emelkedett. A kokszgyárak mint mellékterméket kátrány^ benzolt és ammóniák műtrágyát állítottak elő, A korábban megvetett kátrány nevű melléktermékből ez ipar a legdrágább és legértékesebb dolgokat állitja elő, mint festékeket, orvosszereket és robbantó szereket, köztük olyanokat is, amelyeknek a tonnája 50.000 márkába kerül, holott egy tonna koksz értéke csak 20 márka és a melléktermékek eladása a ktksz tonnáját 4 márkával teszi jövedelmezőbbé, Tulajőo nképen a papír is a textilipar mellékterméke volt eredetileg, A technika fejlődésének ujabb történetében azonban a papírgyártás sokkal nagyobbá nőtt, mint a papiripar igy például Németországban annak 2 # 5-szeresére, úgyhogy ma már teljesen le hu tétlen lenne papirt osak textilhulladékból előállítani. Igy tehát a papírgyártást a fa nyersanyagra állították át, amiből mechanikai uton először faköszörületet, vegyi uton pedig Zbllstoffot állitanak elő, /B.xi,/ A/e/