Budapesti Értesítő, 1943. március/2

1943-03-19 [1844]

teremteni a későbbi kedvező fejlődés előfeltételeit* Előtérben a jobban kihasznált nunkásl-ovetés, valamint a termelés célirányos ve­zetése, valamint a magában az üzemben található összes tartalékok mozgósítása áll, ami elsősorban a talaj jobb megművelését jelenti* Az a példa, amit a német birodalmi rendszabályok mutattak Örvende­tes gyümölcsöket hoz'ct* anélkül, hogy azokat sematikusan utánozták volna. Figyelemreméltó, hogy majdnem mindenütt szervesen illesz­tették be az általános gazdaság kereteibe az agrárpolitikai rendsza­bályokat, Dr.Haussiiann ezzel kapcsolatba*, több példát hoz fol. '— mutat arra, hogy Olaszországban a vetésterületiek több mint Vj >—• s kiterjesztésére törekesznek és hogy a gyapetfeldolgozó ipari ah fal­szabadult munkásnők nagy részét a mezőgazdaságban akarják tc ;lalk a— tatni. A hollandiai mezőgazdaságban is a munka irányitisára vonat zó' rendszabályok állnak az előtérben* Belgiumban a rendszabályok­ban a termelésnek már magasabb fokú irányítása felezhető fel, a e;i; ­nyiben ott már bizonyos növények kötelező termesztését is elrendel­ték* Délkeleteurópában is meg lehet állapítani, hogy a termelést az államhatalom mind nagyobb mértékben befolyásolja* így Magyarországon az olajos és rostnövényekre már a mult évben bevezették a kötelező termesztés elvét és ezt a rendszert az idei gazdasági évben is fenn* tartják, Hosszú lejáratú tervek kereteiben Románia és Bulgária is nagyobb befolyást gyakorolnak egyes művelési ágakra* Ezzel karöltve jár a talaj jobb megművelésének szükségességét megmagyarázó felvilá­gosító munka. Ugyan ilyen irányban jelennek meg a szerb és horvát rendeletek is. Itt a rendelkezések eredménye már az őszi- vetések­nél és a tavaszi munkálatok elvégzésénél is jelentkezik, Európa élei- , mezősi helyzete számára további könnyebbséget fog jelenteni, ha a termények beszolgáltatására vonaokozó rendelkezés.eke t is szigorítani fogják, A legutóbbi hetekben ebben az irányban Magyarország uj . utakon indult el, hogy a beszolgáltatási kötelezettséggel, valamint a többletbeszolgáltatás külön díjazásával ós a mezőgazdák regiszte­rének felfektetésével biztos alapokra helyezze az ország élelmezósi ellátását, A megszállt keleti területek is fáradhatatlanul dolgoznak ebben az irányban. Itt különösen érezhető, hogy az agrár renddel a cz ­ciális ós nemzetgazdasági fejlődés előfeltételeit is lerakták, -alá­nos problémákkal kell Franciaországnak megküzdenie, ahol a szervező munka nemcsak a termelésre, hanem a beszolgáltatásra is kiterjed. ~:'í\ ­wzek a rendszabályok azt mutatják, hogy az élelmezés biztonságára]: ! dósé csak mint általános európai feladat oldható meg. /B,£,/ /t/e-/

Next

/
Oldalképek
Tartalom