Budapesti Értesítő, 1943. március/2
1943-03-18 [1844]
22t/_Az_árs£okuldci^ törne lós t»_ Lisszabo n,III,17./hc/ 1942-ben is tovább rosszabbodott Délafrika közellátási helyzete, Ennek következtében a délafrikai farmerek súlyos szenrehányással illettek Délafrika fÖldnivelésügyi miniszterét, A miniszter visszalépését is követelték, akinek árpolitikája ugyanis a délafrikai mezőgazdasági termelés romlását okozta, A húspiacon botrányos állapotok uralkodnak, mert a huskereskedelem 80-90 %-ban zsidó kézben van és a láncolok illetéktelen hasznokat vágnak zsebre, A farmerek ezzel szemben arra sem képesek, hogy mezőgazdasági eszközöket és elegendő trágyát vásároljanak, mert a mezőgazdasági termékek eladásából a törvényesen aagállapitott minimális árak hiányában nem tesznek szert elegendő nyereségre* Noha az élelmiszer • piacon ellenőrök tevékenykednek, a fejetlenség a közellátásban egyre nő« A baromfitenyésztők szövetsége például arról panaszkodik, hogy nagy zab és árpamennyiségeket kapnak a versenyistállók és a serfőzek ; viszont a baromfitenyésztők azzal a megokolással, hogy kevés a takar • náry, a tönk szélére jutnak* Érezhető tojáshiány áll küszöbön. Az egyre fokozódó hajótérhiány következtében a zoöfőzelékkel való ellátás is jelentős nehézségekbe ütközik, A Délafrikai Unió aranytermelését is kétkedéssel itéli neg a délafrikai kereskedelmi kamara elnöke, Miután a világ egyre jobban elfordul az aranystandardtól és a pénzforgalom fokozottabb mértékben a termeléstől függ, az aranynak mint fémnek a fényűzési cikkek előállításában mindig megmarad az értéke, azonban mint fizetési eszközt kevesebbre fogják becsülni, mint a háború előtt. Hogy munkásokat szabadítsanak fel és anyaggal takarékoskodjanak, több aranybányának bezárására kerül sor Délafrikában s ezenkivűl a nyugatafrikai aranybányák is fuzionálnak, annál is inkább, mert az USA megtagadta a bányák fenntartásához szükséges anyagmennyiségek szállítását, A Délafrikai Unióban a forgalmi viszo nyokban sem állott be semmiféle könnyités, Sot inkább arról lehetne beszélni, hogy a szállítás válsága kiéleződött, mert a benzinhiány következtében a nyilvános szállítóeszközök tul vannak terhelve és még mindig nem érkezett meg az a 60 darab sürgősen szükségelt autóbusz, amelyekre a rendelést már a háború előtt adták fel Nagybritarcaában, A vasúti forgalomban is nagy a rendetlenség, mert az Uni /m/s/