Budapesti Értesítő, 1943. február/2

1943-02-21 [1842]

USA felfokozott réztermeiése jls csak_a_felét_fsdezi a belf öldi_szükségletnek_. Lisszabon, II. 20. /hc/ A mult év elején hozzáláttak, hog;y Amerika réstermelését a végsőkig fokozzák. Ezeknek a fára­dozásoknak azonban nev; yorki jelentés szerint nem volt meg a ki­vánt eredménye. A legtöbb rézbányának a kihasználása már elérte a teljesítőképesség felső határát és azok az újra üzembehelyezett ráfizetéses vállalatok, amelyeknek üzemét az állam hatalmas hozzá­járulásokicai tette lehetővé, csak szerény mennyiséggel járultak hozzá a rézellátási helyzet javításához, mivel anyag és munkaerő­hiánnyal küzködnek. Ilyen módon a szükséges rézmennyiség előterem­tése az angolszász hadigazdálkodás egyik legégetőbb kérdésévé vált ; ami- abból is kitűnik, hogy az USA legutóbbi években elért belső termelése 1-1,1 millió tonnát tesz, mig a legsürgősebb szükségle­tet is 1,9-2 millió tonnára, vagy még ennél is többre becsülik. Nem marad tehát más hátra, minthogy fokozottabb mértékben kell igénybe venni a külföldi réztartalékoltat. Itt azonban, akár Dél­amerikáról, akár Afrikáról is van szó, súlyos akadályt jelent a közismert hajótérhiány* /B.É./ 22./_Az Egvesült_Allamok_g2áripárosai az_angolok_ő-élamerikai_ver­senye ellen,_ Buenos Aires, II. 20. /hc/ Az északamerikai gyáriparo­sok és exportörök panasszal fordultak az Egyesült Apiamok bériéti­és kölcsönszállitásait intéző igazgatósághoz, amely szerint Anglia a kölcsön- és bérleti szerződés alapján kapott árukkal Délameri­kában törvényellenes versenyt támaszt az északamerikai iparnak. Gordon Williams a kölcsön és bérleti szállítások igazgatóságának egyik magasrangú tisztviselője, azzal nyugtatta meg a panaszosokat, hogy Anglia kivitele a bérleti- és kölesöntörvény életbeléptetése óta gyakorlatilag a semmivel vált egyenlővé és hogy az Eden-Wyhant féle megállapodás az ilyenfajta versenyt ezentúl is a legszűkebb korlátok közé szorítja, ugyhogp alaptalan az angol kereskedelemmel szemben táplált féltékenység./B,S,/ /t/s/

Next

/
Oldalképek
Tartalom