Budapesti Értesítő, 1943. január/2
1943-01-28 [1840]
ugy mennyiségileg, mint tartalmilag is kibővitse- A továbbiakban a birodalmi gazdaságügyi minisztérium képviseletében dr. Augenthaler miniszteri tanácsos Magyarország jelenlegi gazdaság- és kereskedelempolitikai helyzetéről bőszéit, a legutóbbi időbon Berlinben folytatott gazdasági megbeszélések és szerződések alapján. Ismertette a magyar-német kereskedelmi kapcsolatok fejlődését 1934-től egészen a háború kitöréséig és foglalkozott az árucsere-forgalom alakulásával a háború kitörése óta. Hangsúlyozta, hogy Magyarország gazdaságilag nagy mértékben megerősödött. Az áruforgalomnak a háború kívánalmaihoz való hozzáidomitása nagy vonalaiban már megtörtént. Ennek hatása előreláthatólag már a legközelebbi jövőben is élesebben fog mutatkozni. Számolni kell azzal, hogy a nem hadifontosságu áruk forgalma tovább fog csökkenni. Bizonyos kiegyenlítés fog azonban azáltal létrejönni, hogy a hadifontosságu áruk forgalmában megfelelő emelkedés fog bekövetkezni. Mindkét ország kereskedőinek arra kell törekednie, hogy a háború által kikényszeritett további korlátozások ellenére is minden üzleti lehetőséget megragadjanak, hogy a kölcsönös árucsere-forgalom torjodolmét , amennyire ez egyáltalán lehetséges, tovább növeljék. Ezokután a nyilatkozatok után ogyos különleges kérdések megvitatása következett./B.É./ B e r 1 i n, I. 27. /hc/ A műszaki és tudományos egyesületek közösségi tevékenységének érdekes képét nyújtja a "Német Mérnökögyo3^10^-' üzlet jelentése, amely a maga több mint 58.000 tagjával moszsze a legelső a világ műszaki és tudományos egyesületei között. A munka előterében a teljesítmény fokozásának kérdése áll. A fémfeldolgozásnál a teljesitményfokozás terén a kenőszoreknek és a szerszámoknak különleges jelentősége van. Vizsgálatokat folytattak, amelyek hatalmas arányú olajmegtakaritást eredményeztük. A német mérnökök egyesülete által megejtett azok a vizsgálatok, amelyok /t/s/ sí a £