Budapesti Értesítő, 1943. január/2
1943-01-26 [1840]
Kopó n hág a, I. 25. /hc/ Dán gazdasági vállalatok állitólag jogot kapnak arra, hogy rendkivüli tartalékokat gyűjtsenek feltéve, hogy ezeket a háború utáni időben árubeszerzésre fogják forditani és hogy azokat addig állampapírokba fektetik be. Ezeket az állampapírokat a pénzügyminisztériumba koll letétbe helyezni és azokat csak a pénzügyminisztérium szabadíthatja fel. Az engedélyezett tartalékok felső határát is megszabták./B«|L»/ 52i/_lS5i§_áÍ£i'52^ési_gondjai^_ Berlin, I. 25. /hc/ Az utóbbi időbon számos hir érkezett arról, hogy Indiában növekszenek az élelmezési nehézségek. Nemrégiben a londoni Times is megerősítette ezeket a hireket, amennyiben Delhyi levelezője azt irja, hogy Indiában illetve annak egyes tartományaiban "meglehetősen komoly" élelmezési nehézségek mutatkoznak főként pedig Bombayban és Calcuttában. A lap hangsúlyozza, hogy ezek a nehézségek nem ujkeletüek, hanem legalább már három négy hónap óta n^nnállanak, anélkül azonban, hogy a kormány időt tudotfcvolna magának szakítani arra, hogy ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozzék, Az indiai kereskedelmi kamarák szövetsége most egy figyelmeztető iratot intézett a kormányhoz, amelybon azt irják, hogy Indiában növekedni fognak a zavarok, ha hamarosan és gyökeresen nem segitenek a gabonafélékben mutatkozó hiányon. A kamarák szövetsége egyebekben arra is rámutatott, hogy az összes nehézségek oka kizárólag abban keresendő, hogy az angol kormány felvásárolta India búzakészleteit hogy ezzel a közép Keleten állomásozó angol csapatokat élelmezze. A Times megpróbál védekezni ez ellen a vád ellen, amennyiben azt állitja, hogy a gabonakivitel "pillanatnyilag" az indiai termésnek csak egy töredékrészét teszi. December végén azonban ugyanez az újság dolhyi levelezőjének jelentése alapján maga is elismerte, hogy az angol kormány Indiában nagyobbtömegü búzát vásárolt össze* Az indiai kormány ugyan megtiltotta, hogy gabonát szállítsanak az egyik tartományból a másikba, ez alól a tilalom alóli az angol kormány vásárlásai természetesen ki vannak véve. A Times ezzel szemben /t/s/