Budapesti Értesítő, 1942. december

1942-12-03 [1838]

nak a szükségességére-, hogy bizalmas megbeszélések révén világosságot deritsenek arra, hogy mely árakat lehet igazságosnak tekinteni, k ki­vitelre kerülő áru előállitójának/meg kevésbé azonban a kivivő ország lakosságának nincsen sem magán, sem nemzetgazdasági előnye abból, ha a kiviteli cikk ára tul magas. Mert hiszen ebben az esetben a bevitt áru­ért is megfelelően magasabb árat kell fizetni. Kétségtelenül lehetséges, hogy legalább a tömegáruk tekintetében olyan megállapodások jöjjenek, létre, amelyek kizárják egyes érdekeltek önkényes áralakító ténykedé­sét. Gyakran lühet hallani azt a felfogást, amely szerint Németország kivitele nem fedi a vele szerződéses viszonyban lévő országok kivite­lét. A valóságban azonban valószinü, hogy a német kivitel eléri a né­met bevitel értekét. Természetesen itt nem szabad számitásba venni az egyes országok háborúval indokolt külön szolgáltatásait, amelyek vég­eredményben nemcsak német érdekeket szolgálnak, AZ a tény, hogy Német­• ország még a negyedik háborús gazdasági év megkezdése után is ilyen ki­viteli teljesítményt tud felmutatni, Németországnak a hadiipar terén felkutatott hatalmas néretü erőfeszítésének figyelembevételével annak a bizonyítéka, hogy milyen gazdasági erőt jelent Németország./B.Ti./ ^li/J^iSá£iákan_u^^ Szófia, XII. 2. /hc/ Boschiloff pénzügyminiszter kedden négy tör­vényjavaslatot terjesztett a Sobranjo elé, amelyek nyugdijkérdésoln .; vonatkoznak. Az első tervezet az összes állami nyugdijaknak 2.5-4-5 ?ó-os emeléséről szól. L második tervezet az összes nyugdijasok szánára egy fél hónapi nyugdij pótlólagos kifizetését javasolja. A harmadik javas­lat a mezőgazdák nyugdijának 10 %-os emeléséről gondoskodik, a negyedik javaslat pedig a korábban Jugoszláviához és Görögországhoz tartozott területek nyugdíjasainak igényét szabályozza január 1-i hatállyal./B.É./ ^/Ji JJMat ij2r ^ ^ Párizs, XII. 2, /hc/ A társaság üzletjelentése szerint a kiviteli üzlet elmaradását bizonyos fokig pótolni lehetett a meglévő készletek belföldi elhelyezésével. A laboratóriumi munkálatokat fokozottabb mér­/t/s/

Next

/
Oldalképek
Tartalom