Budapesti Értesítő, 1942. október-november
1942-10-08 [1837]
K szekció az angol pénzügyi sajtó általános véleménye szerint ennek oka az inflációtól való félelem. Az infláció vitája tulajdonképen egy elsőrendű, politikai kötólhuzóverseny. A City nem titkolja elégedetlenségét a kormány bérpolitikája miatt. 1941 júliusa óta a kormány különböző munkáscsoportok bérköveteléseit teljesítette* Ez pedig már magában lehetetlenné tette a kormány stabilizációs szándékát. Az az ütem, amelyben a bérek emelkednek a City felfogása..szerint nyugtalanító. A kormány azonban a maga részéről nem annyira okosságból cselekszik igy, hanem azért mert fél a szakszervezetektől. Hogy mennyire égető az infláció kérédse az abból is kitűnik, hogy a bankjegyforgalom 6 millió fontos emelkedés után ujabb 838 millió fontos csúcseredményt ért el. Ennek egyik oka kétségtelenül az a megnövekedett készpénzszükséglct, amelyet az Angliában állomásozó csapatok zsoldjának fizetése hoz magával. /B.É./ 26./ Belgium_sorqnkivüli_fakit bányjik_bány_af a sz üks égle tét_biztositani_tad^a^ Brüsszel,}!. 7. /hc/ Hogy a belga szénbányák bányafaszükségletét biztosítani lehessen a belga gazdasági hivatal elrendelte, hogy mindazoknak a kitermelhető erdőknek a tulajdonosaii amely erdők' állományának legalább 10 %-a bányafa, kötelesek ezeket az erdőket záros határidőn belül kitermelni, mert ellenkező esetben ezeket az erdőket a belga fagazdálkodási hivatal /Office Central du Bois/ fogja kitermeltetni EZ . erdészeti hivatallal egyetértésben. A gazdasági hivatal ennek a fának az árát is megállapítja ami ellen azonban az erdőtulajdonos az árkormánybiztosságnál panasszal élhet. /B.É./ S z é f i a, X. 7« /hc/ A kereskedelemügyi miniszter egy egész sor külföldi eredetű gyapot és lenszövet árát leszállította. /B.É./