Budapesti Értesítő, 1942. október-november
1942-11-05 [1837]
15*/ Török kereskedelmi "bizottság érkezik B udapestre* I s t a n b u 1, XI. 4. / hc / Torökországban elhatározták, hogy kereskedelmi, küldöttséget menesztenek Magyarországba. Hogy a delegáció mikor indul útnak, s kikből fog állani, ezidőszerint még nem ismeretes. / B.E. / 16*_/_Korlátozzák^ L i s s a b o n, XI. 4. / hc / Az északamerikai papirtermelés korlátozásának biztosítására az egyes papírgyárak számára a termelés felső határát megállapították. Washingtoni jelentés szerint ez a termelési maximum az utolsó félév termeléséhez igazodik, ami azonban az egész papíripar termelőképességének csak 87 %-os kihasználásával egyenlő. A következő hónapok folyamán ujabb korlátozásoktól tartanak. / B.É. / 17*./ Délafrika fél pénzének elértéktelenedésétől. L i s s a b o n, XI. 4. / hc / Hofmeyer, a délafrikai Unió pénzügyminisztere kénytelen volt megnyugtató kijelentést tenni az Unió pénzének értékállósága tekintetében, mert a lakosság körében mindig erősbbödő nyugtalanság volt e tekintetben tapasztalható. A miniszter kijelentette, hogy a délafrikai pénz értékállóságát illetőleg félelemre a legcsekélyebb ok sincs. / B.E. / 18*/ Az USA-ban felemelték a gyapot paritás árá t* L i s s a b o n, XI. 4. / hc / Az USA földmivélásügyi minisztériuma hónapok óta első izben emelte fel a gyapot, a buza és a kukorica paritás árát és pedig a gyapotét 18.97-ről 19*1*..a, búzáét 135.5-ról 136-1, és a kukoricáét 98.2-ről 98-9 centre. / B.É. / 1^*/ Ky^atindia csak ^ Lissabon, XI. 4. / hc / Mac Mi Illan, a brit gyarmatűgyi minisztérium alállamtitkárának nyilatkozata szerint Brit-Guayana és a többi nyugatindiai brit gyarmat a rendelkezésükre álló kaucsuk mennyiséget kizárólag Angliába fogja szállítani. / B.E. / / m /