Budapesti Értesítő, 1942. október-november

1942-11-04 [1837]

teljesen meghódították az angol fa- ős papirpiacot. Anglia mező­gazdasági terményekkel való ellátásáról is főként Kanada és maga Anglia gondoskodik. Ezek a körülmények valószínűleg a háború után sem fognak lényegesebben megváltozni, annál is inkább, mert Anglia^ kénytelen lesz kivitelét és bevitelét a háború után nagyobb egyen­súlyban tartani./B.É./ 4-5« / A nemét .fej ada gok felemelésé t Ukrajna termése te tt e lehetővé* K i e v, XI. 3» /hc/ A kievi főkerület mezőgazdasága vezetőjének kérdésére, Korner, az ukrajnai birodalmi biztosság közélelmezés­ügyi és mezőgazdasági főosztályának a vezetője kijelentette, hogy a. német kenyér- és husadagok felemelését az ukrajnai szállítmányok tették lehetővé. A német mezőgazdasági vesetők tetterős munkássá­ga lehetővé tette a tavaszi mezőgazdasági munkálatok, az aratás, a cséplés, az összegyűjtés és az őszi munkálatok tervszerű végre­hajtását. Ilyen módon nemesei: a déli- és középső arcvonal csapa­tainak az ellátását lehetett a helyszinen biztositani, hanem a Bi­rodalomnál?: is lehetett a termésből juttatni. Az elkövetkezendő év fel adata a hozamok fokozása és azok kézbentartása* Ennek a feladatnak a megoldására a szükséges előmunkálatok már megtörténtek./B.E,/ 46./ Hatalmi i eszközökkel fojtották_el a lisszaboni távbeszélő­sztrájkot. Lisszabon, XI. 3. /hc/ A kormány olyan rendeletet hozott, amely szerint a közszolgálatban álló alkalmazottak és munkások a katonai jogszolgáltatás alá tartoznak. Ez pedig azt jelenti, hogy a munkamegtagadást, mint dezertálást büntethetik. Erre a lisszaboni távbeszóló társaság - amely tudvalevőleg angol kezekben van - tisztviselői és munkásam újra munkába álltak és igy megszün­tették azt a sztrájkot, amelyet bérkövetelésük támogatására kezdtek meg./B.É./ 4­7./ A f olyékony üzemanyagban mutatkozó hián.y _miatt_állami alá_helyczik az angol teherájruf org.elmat^ A m s t e r d a m, XI. 3* /hc/ Londoni hivatalos jelentés szerint az angol távolsági áruteherforgalmat állami ellenőrzés alá helyezték*

Next

/
Oldalképek
Tartalom