Budapesti Értesítő, 1942. szeptember/2

1942-09-30 [1836]

22./ Japán kiállítás .Saigonban* Saigon, IX* 29. /hc/ Az Indokinal főkormányzóság meghivására de­cember 20—iki kezdettel japán kiállitás nyilik meg Saigonban. A kiál­lítás területe 100.000 négyszogméter. Alig a korábbi kiállítások alkal­mával az egyes cégek önkéntes jelentkezés alapján vettek azokon részt most a kiállító cégeket a külkereskedelmet ellenőrző társaság jelölte ki. Különösen a japán nehézipar inintadarabjainak a kiállitása lesz kiemelkedő. /B.Z./ 23»/ Érzékeny alkoholhíány T örök őrszagban. Istanbul, IX. 29» /hc/ Törökországban nagyin érezhető alko­holhiány lépett fel, amelynek az volt a következménye, hogy azoknak az áruknak, amelyeknek előállításához alkoholra van szüksége, egész sora eltűnt a piacról. Egyelőre még nem lehetett megállapítani* hogy ennek a hiányjelenségnek az előldéaésében a spekuláció milyen szere­pet játszott. A török egyedárusitás igazgatósága, amelynek hatáskö­rébe a szeszesitalokkal való kereskedés is tartozik, azOn fáradozik, hogy a hiány pótlására külföldről szerezzen be alkoholt. Evégből magyar cégekkel is tárgyalásokba bocsátkoztak. /B.E./ 2W xvz USA tulajdonában 852 iü.llió_dollár_értékü délameri kai köl­csonk ó t vény -van. Buenos Aires, IX. 29. /hc/ A washingtoni kereskedelmi hivatal jelentése szerint az amerikai tulajdonban lévő délamerikai kölcsönkötvények összege 852 millió dollár, amiből Braziliára 228, Argentinára 182, Chilére 179 és Golumbiára 128 millió dollár esik. A washingtoni kereskedelmi hivatal leplezetlen szemrehányással ál­lapit ja meg, hogy ezeknek a köles önöknek 63 bizonytalan és, hogy az átlagos kamathozadéka mindössze 2.3 %• Annak oka, hogy eze­ket az adatokat nyilvánosságra hozták valószínűleg abban keresendő, • hogy az érdekeltek azt szeretnék, hogy ezeket a kötvényeket a dél­amerikai államoknak az USA-val szemben fennálló követeléseinek — éspedig a külkereskedelmi forgalomból keletkezett követeléseinek ­törlesztésére forditsák. /B.É./

Next

/
Oldalképek
Tartalom