Budapesti Értesítő, 1940-1941

1940-09-25 [1835]

Magyar Béke. /B.É./ Túl vagyunk az ünneplés óráin,éljük a munkás hétköz­napokat ,Az élen maga a minis zterelnök.aki immár harmadik erdélyi körút iáról tárt haza.Járta a felszabadult területeket, hogy személyes tapasztalatokat gyüjts~a,hogy a két évtizedes rabságból kimentett területek vezetőivel meg­beszélje'a tennivalókat. őszinte,nyilt és világos minden szava Teleki Pál gróf^ miniszterelnöknek, amikor a kormányzat erdélyi terveiről be szél .Marosvásárhelyt hangoztatta,hogy a főprobléma most a Székelyföld összekötése a többi ország­résszel .Jelezte,hogy a bécsi döntés értelmében peag,e vonalak létesíthetők, de rámutatott arra is, hogy erre a megoldásra nem epitUetünk mindent .Máris intézkedések történtek: megállapítottak a létesítendő uj rasutvonalak irá­nyát s az építkezés eket haladéktalanul megkezdik.Már maga az a tény,hogy uj és nagy ^közmunka indul,a magyar élet lüktetését viszi az eddig elzárt területre5ám a végső cél,Székelyföld szoros bekapcsolása Budapest gazdasági vérkeringés ébe, olyan föllendülés jövőjét biztosit ja,amelyre szinte 67 óta várt Székelyföld kemény népe. Erdély csak részben tért haza s ez a körülmény sok tekintet­ben komoly nehézségeket jelont .Súlyos helyzetbe jutottak a határmegállapitás nyomán egyes városaink s a magyar kormányzat különös gonddal igyekszik e vá r osok helyzetét megjavítani.Els ősorban Kolozsvárról és Marosvásárhelyről van szó,amelyeket a gazdasági háttér hiányáért kultúrintézményekkel kivan kárpótolni a magyar állam.A miniszterelnök nyilt kártyákkal játszott e vo­natkozásban is es hangoztatta,hogy ezeket a városokat közigazgatási- és kultur-gócpontokká fogja fejleszteni. Nagy jelentőségű a miniszterelnök vásárhelyi beszédének az a része,amely a menekültek kérdésével foglalkozik.A testvéri szeretőt minden melege árad a kormányelnöki megnyilatkozásból,de az előrelátó szülő határozottsága is .Szigorúan kell vigyáznunk arra, - mondotta Teleki Pál gróf - hogy ne jöjjenek át Erdély ottmaradt részeiből feleslege son, A nem­zet sorsát kell neznem.nem az egyénekét, folytatta s hangsúlyozta,hogy a szülő nem akkor Jó,ha becézi gyermekét,hanem akkor,ha a maga helyén es a maga idejében jóságos előrelátással szigorú.Igy,ilyen szempontok szerint kezeli a magyar kormány a menekültek kérdését,és ugyanakkor hirdoti^hogy min­den alkalmaztatás, amelyre most kerül s or, ideiglenes jellegű. A magyar kormányt áthatja ama kötelességnek tudata,hogy Erdélyben nem csupán nemzetis égi, ha nem magyar békét is kall teremteni. Éppen ezért eltekintenek az igazolási eljárások lefolytatásától s a kinevezéseknél és a megbízat ás oknál nem fognak ragaszkodni a papiros-kvalifikációhoz, Fontos része a kormányprogramnál ak az uj magyar iskolapolitika, amely lehetővé teszi a nemzetiségekneK népi kultúrájuk fejlesztését,ám ugyanekkor kötelezővé teszi az államnyelv oktatás át ^ami egyébként egyénenként is nélkülözhetetlen minden magyar állampolgár számara. Erdély az erdélyieké! Ez is egyik kiinduló pontja a magyar kormány nagyvonalú erdélyi politikájának.A ránk váró nagy feladatokat nom az élettől elzárt hivatalok Íróasztalai mellett oldják megvanem az élőt gya­korlati parancsai sz érint.Ezért járja Erdély országot a magyar minis zter elnök és ezért hivta össze Erdély egyházi,gazdasági és kulturális életének vezetőit október közepére,közös értekezletre,hogy azon tisztázzák a szük­ségleteké tjkörvonalazzak a tennivalókat .hogy az ott kialakult vélemények és irányvonalak fölhasználásával történhessek meg a döntés, amely Erdélyt ós annak sokat szenvedett népét elindítja az ui..a szebb, az igazabb,a ma­gyarabb magyar élet alkotó,teremtő,megtartó,boldog holnapjai feléi

Next

/
Oldalképek
Tartalom