II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1920

II. Iskolánk az 1920-21. iskolai évben

21 Az iskola épülete. Az iskola épülete, melyen tíz éven át semmiféle javítás nem eszközöltetett, alapos tatarozásra szorul, különösen rozoga állapotban van a lépcsöház. Az intézet kertjét körülvevő háromszáz méter hosszú fakerítést ismeretlen tettesek éveken át lassanként kitördelték és ellopták. Ennek pótlása a leg­nagyobb nehézségekbe ütközött, míg végre Usetty Ferenc intézeti kormányzó közbenjárására a minisztérium ez év tavaszán az intézet kertjét 315.000 korona költséggel cementalapokba erősített vasoszlopokon nyugvó egyszerű, de Ízléses kivitelű sodronykerí­téssel látta el. Hivatalos látogatások. A budapesti kir. tankerület főigaz- « gatója, méltóságos dr. Pintér Jenő több Ízben tett intézetünkben látogatást. Megvizsgálta az intézet felszerelését, irodáját, látogatást tett az egyes osztályokban. Meghallgatta a tanárok előadását és meg­figyelte a tanulók előmenetelét és magaviseletét. Határozott irányú erélyes vezetése, útbaigazítása üdvös eredményeket váltott ki úgy a tanári testületnél, mint az ifjúságnál. Látogatásainak eredménye- kép 1921. március 17-én tartotta meg a főigazgatói értekezletet az egész tanári kar részvételével. Sűrűn látogatták meg intézetünket a szakfelügyelők is. Ünnepélyek. Minden alkalmat megragadtunk, hogy az ifjúság szivében a hazaszeretet szent érzését erősítsük és e célból több ünne­pélyt rendeztünk. Az önképzőkör március 15-iki és évzáró ünnepé­lyén kívül június 12-én megtartottuk a Magyar Jövő ifjúsági ünne­pet, melyen Négyesy László egyetemi tanár, nemzetgyűlési képviselő beszélt, dacos elszántságra tüzelve és komoly munkára serkentve az ifjúságot. Hasonló szellemben folyt le a június 29-iki évzáró ünnepély, melyen Nikolics Ignác h. igazgató alkalmi beszéddel erősítette lelkűnkben a csorbítatlan Magyarország visszaszerzésének valóságra váltó gondolatait. Valamennyi ünnepélyünket nagyszámú és díszes közönség jelenlétében tartottuk meg. Ezeken kívül résztvett az ifjúság a következő országos ünnep­ségeken : január 16-án az irredenta szobrok leleplezésénél a Szabad­ság-téren, február 3-án az ifjúság rendkívül sikerült előadást ren­dezett a várszínházban, melyen Horthy Miklós kormányzó úr Ofő- méltósága és József főherceg úr Ófensége is megjelentek család­jaikkal, március 4-én a Nemzeti Múzeum előtt Holdingnak, az Észak­amerikai Egyesült-Államok elnökének ünneplésén, május 21-én Jókai Mór szobrának leleplezésén a Liszt Ferenc-téren és május 28-án Apponyi Albert gróf tiszteletére rendezett ünnepélyen a lipótvárosi Szent István-bazilika előtt. A Vörösmarty-Önképzőkör dr. Bartha József igazgató úr vezetése mellett 1920. szept. 22-én alakult meg 71 rendes és 18 sza­való taggal; működése 1921. június hó 15-én záródott be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom