II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1914
Nikolics Ignácz
NI KO LICS IGNÁCZ. Hadbavonult tanártársaink hősi példája azt mutatja, miként kell élni és halni a hazáért; mi, itthonmaradottak, a héke műveinek továbbfejlesztéséért élünk és míg sajgó várakozással tekintünk a hazánk északi határán dúló események fordulatai felé, elmerülünk a munkába, hogy meg ne akadjon, hanem épüljön tovább a kultúra, melynek melegében fogja majd a nemzet kipihenni mai rettentő fáradalmait. A fellobogó hazaszeretet esztendejét éljük, munkánk tudatosabban, mint valaha, szolgálja ez eszmét. A hazaszeretet lényege abban áll, hogy a kötelességteljesítés bármely pontjára állítson minket hivatásunk, ott ügyszeretetünkkel, megbízhatóságunkkal, legjobb tudásunkkal álljunk helyt, hogy munkánk nyomán a lehető legnagyobb eredmény báramoljék a közre, a hazára. A tanár munkája a szere- tetben felolvadó energia, mely fölszereli az ifjúság értelmét a jövő küzdelmeire, mely táplálja, éleszti a lélek hevét az elhintett magvak megérlelésére. Lehajolva a kis ember értelméhez, bontogatni előtte az élet nagy titkait, feltárni előtte a társadalmi lény hivatásának nagy körét, megedzeni az erőket, melyek az életben értéket jelentenek; állani előtte például vallásosságban, erényben, kötelességteljesítésben, kitartó munkában; fogékony megértéssel fogadni kicsinyes bajaik közlését, szeretettel kezelni bontakozó életjelenségeiket, a bátorító bizalom nyelvén érintkezve velük, lenni közöttük ifjüvá, midőn sokszor görnyedezik a lélek az élet nagy terhei alatt s röpü- lésre bátorítani az erőre kapó ifjúi szárnyakat, midőn magunk el- fogódott lélekkel csüggedünk. Ám a jó tanárt a legsúlyosabb helyzetekben is fönntartja, emeli a hivatás nem lankadó átérzése, az ifjúság őszinte szeretete. Míg e sorokat rovom, Nikolics 'Ignác tanári egyéniségének képe áll előttem, akit () Felsége a folyó iskolai év elején főgimnáziumi igazgatói címmel tüntetett ki. Ám e szavak halványan tudják csak rajzolni az élénk, derűs képet. Huszonkilenc esztendeje immár, hogy tanít; fiatalkorában már azoknak az apáknak volt tanára, akik most hozzák az intézetbe gyermekeiket s mély megnyugvással bízzák annak kezére, akinek meleg szivéből vette egykor táplálékát az ő szellemük.
