VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1921
IV. Iskolánk az 1921-22. évben
— 9 az Állatkerbe, Hüvösvölgybe, a Nemzeti-, Néprajzi-, Szépművészeti Múzeumokba, néhány gyárba. A vallási kötelezettségeknek tanulóink a hittanárok rendelkezései szerint tettek eleget. Panasz nem merült fel. Tanulóink résztvettek a vallásuk előírta istentiszteleteken. A róm. katholikusok az év folyamán több Ízben meggyóntak és áldoztak s résztvettek a május 30-án tartott Szent Jobb körmeneten. A tanári testület minden alkalommal megfelelően volt képviselve. 5. Az iskola épülete. Épületünk ez évben is a nap teljes folyamán igénybe volt véve. A délutáni órákban u. i. nálunk tanitott a VII. kér. áll Körösi Csorna Sándor főreálískola. E helyen jelentjük, hogy megkezdtük intézeti cserkészcsapatunk megalakítását. A szervezés munkáit a testület megbízásából Csorba Ernő, Kiricsi János, dr. Loczka Alajos tanárok végzik. A cserkészotthon helyiségét tanulóink dicséretes buzgalommal maguk tisztogatták ki és rendezték be. 6. Hivatalos látogatások. Intézetünkben a f. tanévben megjelent hivatalos minőségben a tanker, kir. Főigazgató Ur megbízásából dr. Liber Béla r. tanár Az Orsz. Közokt. Tanács megbízásából a matematika-fizika-társadalomtan óráit Rátz László ev. főgimn. igazgató látogatta meg. A szakfelügyelők közül Krywald Ottó érs. főbiztos a róm kath. hittanórákat, dr. Baros Gyula leány- gimn. tanár a magyar, dr. Lersch Vilmos leánygimn. igazgató a német, dr. Birkás Géza közs. főreálisk. tanár a francia, dr. Takács György leánygimn. igazgató a történelem, dr. Vargha György áll. főgimn. tanár a földrajz, dr. Méhes Gyula áll. főgimn. tanár a természetrajz, Hankó Vilmos áll. közép- isk. igazgató a vegytan, Miklőssy István áll. főgimn. igazgató a matematikafizika, Baranski László áll. főgimn. tanár a szabadkézi rajz óráit látogatták meg 7. Ünnepélyek. A f. tanévben március 15-én az Önképzőkör hazafias ünnepet rendezett. Május 25-én a VII osztályt végzett növendékek vegytan tanáruk, dr. Loczka Alajos-nak tiszteletére rendeztek ünnepet; junius 3-án dr. Pintér József hittanár a VIII..osztályt végzett róm. kath. tanulók elbucsu- zásával kapcsolatban ünnepélyes hittanvizsgálatot tartott; junius hó 29-én tartottuk az intézet névavató ünnepét. 8. Jótékonyság, gyűjtések. Szegénysorsu tanulóinkat az intézet részéről adományozható tandíjmentességen kívül, más módokon is segélyezhettük. Elsősorban arról emlékezem meg, hogy több osztályban a tehetősebb tanulók önként gyűjtéseket rendeztek, melynek eredményéről több osztálytársuk tandiját kifizethették. Ez osztályok : az I. A, III. A, JV. A. IV. B, V. B, VI. A.; a begyült összeg 5600 K; segélyben részesült 30 tanuló. A „Huszár akció“-tól Horváth Lajos V. A. oszt. tanuló kapott 3000 K-t, Frischmann Dávid ur adományából pedig Besse Lajos I. A. oszt. tanuló kapott ugyancsak 3000 K-t. Ullmann Ferencz úr 1000 K-ás adományából 2 tanulónak tandijhátralékát fizethettük ki. Segitőegyesületünk 309 tanulónak adott 827 drb. könyvet használatra. A Magyar Jövő gyűjtés eredménye 1000 KA téli fűtőanyag beszerzéséhez tanulóink szülei 84.217 K-t adományoztak. A részletes, számadást az osztályfőnök urak a tanulók együttműködésével állították össze s azokat az adakozók nevében Kaczián János ág. h. főesperes és Herczeg Béla főmérnök urak vizsgálják felül. Április 2-án IV. Károly király halálát hírül véve, az első órában a tanárok minden osztályban megemlékeztek az elhunytról-; április 4-én pedig ünnepélyes gyászistentiszteletet tartottunk.