VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1916
VII. Érettségi vizsgálat
45 IV. Márczius 25-én a minisztériumnak 38.999/1917. sz. enge-* délye alapján sikeres külön érettségi vizsgálatot tett egy volt tanulónk, ki a harcztérről ekkor kapott szabadságot. V. Április 2-án a minisztériumnak 167.933/1916. sz. enge' délye alapján ugyancsak külön érettségi vizsgálatot tett egy másik a harcztérről jött növendékünk, akinek azonban május' ban kellett egy tárgyból javító vizsgálatot tennie. VI. A minisztérium 2257. ein. sz. a. azon 1899'ben született és VII. osztályt végzett tanulókkal, akik katonai szolgálatra voltak bevonulandók, tanfolyamot és külön érettségi vizsgád latot rendelt el. Minthogy azonban ilyen jelöltünk csak 2 lett volna, engedélyt kaptunk, hogy ezek az V. kér. áll. főreál' iskola tanfolyamára utasíttassanak. Mi tehát ilyen tanfolyamot nem tartottunk. VII. A rendes tanévvégi érettségi vizsgálatot a VIII. oszt. azon tanulóival, akik nem vonultak be katonai szolgálatra, az igaz' gató elnöklete alatt 1917 május 30. és 31-én tartottuk a szó' beli érettségi vizsgálatokat. Erre jelentkezett VIII. osztá' lyunknak 13 tanulója, továbbá 1 ismétlő és az V. alatt jelzett javítóvizsgás. Az eredményről az Értesítő mégnem számolhat be. A vizsgálat írásbeli részét május 14—16. napjain tartottuk. A tételek a következők voltak: 1. Magyarból: Egy magyar irodalmi olvasmányom mél' tatása. 5. Németből: a) Charakterschilderung einer poetischen Gestalt von Goethe. b) Fordításul: Eötvös József bárónak Körösi Csorna Sándor felett mondott emlékbeszédéböl. 3. Mathematikából: a) Egy ipari vállalat 100.000 K't kap kölcsön a következő feltételek mellett. A kölcsönt öt egyenlő részletben, egy^egy évi közökben folyósítják s mindig a tényleg folyósított összegek után évenkint 5%'OS kamat fizetendő. Az utolsó részlet folyósítása után 5 éven át 10—10 ezer korona