VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1914
I. Dr. Gerecze Péter
4 és Lichtenstein gyűjtemények kincsei között társalog a mul- tak nagy szellemeivel. Ekkor már kijelölte életének útjait is. A pályaválasztás nem nagy gondot okozott neki. Ha rangot, kincseket keres, sokáig tűnődött volna, hogy merre induljon el; tehetsége, munkabirása sikerrel vezette volna mindenütt, de ő benne más lélek élt. Tanár és tudós akart lenni, mert a hazának akkor erre volt legnagyobb szüksége, így használhatott legtöbbet a magyarságnak. És ahogy a pályájának nekiindult, úgy is járta azt végig. Az az idealizmus, amely szivét hevítette, tetteit irányozta, dicsőségesen, de egyszersmind fátumként is végigkísérte életén. Minden, amihez a köz érdekében fogott, sikerült neki, minden munkája, amit a hazáért végzett, bőven gyümölcsözött, de ha néha magára is gondolt, ha néha a maga jóvoltára is akart egy-egy percznyi munkát szentelni, azzal sohsem tudott boldogulni. Mintha irigy végzetként üldözte volna a balsors, mintha csak sokallotta volna, hogy egy ember a dicsőség mellett némi földi javakhoz is jusson. Szinte parancsoló módon figyelmeztette: Te már választottál, földi kincsek helyett égieket akartál, kényelmes ut helyett, a meredekre léptél, most már maradj ezen. És Gerecze Péter ment is tovább, megnyugodva, boldogan. Ha nehéz is volt az ut, ha törte is a göröngy, tépte is a tövis, ott ragyogott előtte a dicsőség temploma, annak látása hűsítette izzadó homlokát, buzdította lankadatlanul előre. Lelkesedni könnyű, megindulni is hamar lehet, de akarni, a nehézségek között is megmaradni a kiválasztott utón, ez már nehéz. Gerecze Péter tudott nemcsak lelkesedni, hanem akarni is. Mint a kolozsvári egyetem hallgatója pályadijat nyer, „Az aesthetikai nevelés lélektani alapjai“ czimü munkájával, azután megszerzi a tanári és a bölcsészetdoktori oklevelet és a pécsi főreáliskolához kerül tanárnak. Ott volt tehát az álomország küszöbén. Amit eddig gyűjtött, abból most osztogathat, amit tanult, azt taníthatja, amit szeretett, arra nevelhet, lelkesíthet. És a sors milyen kegyes volt hozzá: odavezérelte, ahol bő tér nyilt az ő kutatószenvedélyének, az ősi feltáratlan emlékekkel tele pécsi székesegyház tövébe. És pár év alatt alig volt ismertebb ember az ódon püspöki városban mint a fiatal reáliskolai tanár. Aki idegen oda
