VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1914

III. Az év története

20

S mi látjuk, mi tudjuk, hogy ezidén nagy sikereink voltak. Nemcsak abban, hogy minden akadályokon keresztül is jó munkát végeztünk, hogy többet, nagyobbat tettünk a magunk egyéni lelki bajainak legyőzésében, mint a nemzet más hivatalainak munkás ezrei; mert mi nekünk tanároknak lelki hatásokon kellett a tanulók ezreiben győzedelmeskednünk, s nekünk a pillanatokon is uralkodnunk kell; a mi munkánk az inponderabiliák eredője, minálunk nem szabad az elodázás, helyrehozhatatlanul megboszulja magát a fél munka és kínosan bizonytalan a javítás lehetősége.

Ám vallják ezt a kívülállók gyöngeségnek: nekünk jól esik ezt a magunk megnyugvására itt a beszámolásnak ezen. a helyén megállapítanunk és szembeállítanunk azzal a hivatali körökben nem ritka felfogással, hogy a tanári pálya a dologi talanságnak és nagy szünidőknek a pályája. Igaz, lehet azzá is tenni. De ne adja a magyarok Istene, hogy sokan tegyék azzá.

Mi bízunk a magyarság jövőjében, mi hisszük, hogy a magyar tanárság egyeteme nem hagyja cserben a múltat s a kötelesség helyén fog szilárdan állani mindenha.

Ehhez a jövőbe vetett bizalomhoz alapot ad nekünk a jelen, mint a múltnak gyümölcse.

Annak a sokat ócsárolt magyar középiskolának mégis csak valamelyes derekas nevelő munkát kellett végeznie a közeh múltban is, hogy olyan megbízható, szilárd lelkű és aczélos izmű nemzedék nőhetett föl, mint amilyennek a magyarság a háború véres mezején mutatkozott! Tartalékos tisztjeinknek és iskolázott egyéves önkénteseinknek olyan tisztelet jár ki, amilyennek lelkünk csak örülni tud.

Iskolánk maga is közvetlenebbül részesnek érezi magát ezekben a szomorúsággal és fölemelő érzésekkel egyaránt telített eseményekben. Tanáraink és tanítványaink nagy száma fűz bennünket a harczi dicsőség tényeihez. Büszkék vagyunk rájuk, hogy a tettek mezején oly nemes tanúságot tettek arról a szellemről, melyet iskolánk ápolni igyekezett.

Nincs módunkban név szerint sorolnunk fel mindnyájon kát és részleteznünk harczi tetteiket. Az izgalmak rohanó hullámain csak egy^egy szűkös hír juthatott tőlük hozzánk, az adatgyűjtés és méltó megörökíté; munkájának a békés időkre kell maradnia.

Azon leszünk, hogy Értesítőnknek egy későbbi évfolyama lehetőleg a teljes névsort közölhesse.