VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1914

II. Isoz de Cháteau d’Oex Emil

az utolsó rohamra, hisz a katonai dicsőségről álmodott álma megvalósult: a Signum Laudis díszítette mellét . . . Mi már nem gyönyörködhettünk benne. Egy orosz srapnel halálra találta s még ugyanazon a napon el is temették. Messzi tőlünk — és mégis olyan közel hozzánk. . . Mert sohasem éreztük úgy, mint most, hogy milyen közel állanak hozzánk a Kárpátok . . . és ö nem messzire tőlünk aludja örök álmait . . .

És lehet-e tölünk távol, ki érettünk áldozta fel életét?

Millió szálakkal fűz bennünket sírjához a hála. . .

És minden virágnál szebben virul felette a mi szivünknek szeretete . . .

Isoz Emil a becsület utján járt mint polgár, a becsület mezején halt meg, mint katona.

Aldassék emléke!

Roboz Andor.