VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1912

II. Az iskolai év története

II. Az iskolai év története. Az iskola életében a tanév végén nemcsak pihenőhöz, hanem komoly fordulóponthoz is jutunk. Tanár és tanuló ekkor adnak számot egy esztendei munkájuk eredményéről. Hű sáfárok módjára ekkor állapítjuk meg, vájjon milyen mértékben és milyen eredménnyel tettünk eleget kötelessé^ günknek, amelyet a magyar művelődés szolgálatában magunkra vállaltunk. Ha szokás szerint ennek az iskolai évnek a végén is visszapillantunk arra, ami iskolánk falai között végbe ment, őszinte megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy ez idei munkánk is komoly, becsületes munka volt. A tanítás nyugodt folya" matosságát rendkívüli, zavaró körülmények nem hátráltatták és az esztendő munkája csöndes mederben haladt. Munkánk harmonikus rendjét az előbbi tanév végén megzavarta ugyan egy esemény, mely a most zárult iskolai év elejére is kiterjedt, de szerencsére múló bajnak bizonyult: igazgatónk hosszas és súlyos betegsége következtében egy fél esztendőnél tovább nem lehetett munkánk irányítója és részese. Felépüléséig Rados Ignácz vezette az iskola ügyeit és helyettes-ügazgatói minőségében is bőséges tanujelét adta páratlan kötelességtudásának, lelkiismeretes buzgóságának, pedagógiai rátermettségének és kollegiális előzékenységének. Tudományos és tanári működésén kívül ezeket a kiváló tulajdonságokat jutalmazta O felsége, amikor a középiskolai igazgatói czímmel tüntette ki. Ezzel kapcsolatosan örömmel említhetjük meg, hogy tanári testületünk több tagja az idén is abban a kitüntető megbízásban részesült, hogy különböző iskolák tanulmányi eredményeit ellenőrizze. Az intézet igaz' gatója, az Országos Közoktatásügyi Tanács részéről a kiskun^ félegyházi főgimnáziumban figyelte meg a magyar nyelv,

Next

/
Oldalképek
Tartalom