VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1911
I. Pékár Károly
Pékár Károly* (1869—1911.) Vannak életpályák, melyek hasonlatosak a nyári éjszakákon hirtelen feltűnő sebes meteorhoz: váratlanul kigyúlad- nak, szokatlan villanásokkal ragyognak s egyszeriben kilob- bánnák. Futócsiílagok az éjszakában! Vándorfény, melyet benyel a csillagoltó sötétség: a halál. Ilyen volt a Pékár Károly pályafutása is. Bámulatos szorgalommal és kitűnő tehetséggel munkálkodott; de mit ért a lázas tevékenység, mit értek meglepő eredményei ? Kigyúladt, ragyogott, kilobbant. Aradon született, 1869 december 16-án. Középiskoláit szülővárosában, íőiskolai tanulmányait a budapesti tudomány- egyetem filozófiai karán végezte. Az egyetemi négy év után kétezer koronás állami ösztöndíjjal Párisba, majd Díjonba ment filozófiai s francia nyelvi és irodalmi tanulmányainak kibővitése végett. Hazajövet önkéntesi évét szolgálta le s 1893 őszén tanár lett a lőcsei állami főreáliskolában. Itt működött 1904 őszéig, amikor áthelyezték a budapesti VII. kerületi külső állami főgimnáziumhoz. Innen jött át — egy év múlva — a mi iskolánkba s itt is maradt nyugdíjazásáig. Pékár sorsa egyike a legtragikusabbaknak. Gyönyörűen indult, kitűnő tehetségének számos jelét adta, munkabírása és irói kedve a maga nemében szinte páratlannak mondható. Széleskörű érdeklődéssel és mohó tudásvággyal merült a legkülönbözőbb problémák megoldásába. Úgy látszott, hogy szer' vezete egyenesen a mértéktelen szellemi munkára van berendezve ; acélos izmai, erős testalkata, sportkedvelése rendkívül elősegítették azt a hitét, hogy testi ereje ósszemorzsolhatatlan.
