VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1921

V. Iskolánk az 1921/22-iki iskolai évben

helyezték át. Ez az újabb és célszerűbben tervezett épület jobban megbírja azt, hogy úgy délelőtt, mint délután igénybe legyen véve. Hivatalos látogatások. Dr. Viszota Gyula ügyosztályvezető, tanker, kir. főigazgató és Dr. Pintér Jenő tanker, főigazgató urakhoz több Ízben volt szerencsénk. A szakfelügyelő urak gyakrabban keresték fel iskolánkat, meg­látogatták- az egyes tanítási órákat s értékes megbeszéléseket folytattak az egyes tanárokkal. Dr. Liber Béla, a főigazgatósághoz beosztott tanár a főigazgató megbízásából a szertárakat, könyvtárakat, az órákat és általá­ban az egész épületet felülvizsgálta. Ünnepélyek. A tanévet megnyitón kivü) megünnepeltük március 15-ét. Szeptember hóban Dante Alighieri elhunyténak 600 éves évfordulója alkal­mából az egyes osztályokban a magyar irodalom tanárai ismertették Dante jelentőségét. November hó 13-án a tanári testület vezetésével az ifjúság részt vett Csicsery László és Mahr Ottó sorhajóhadnagyok, az ellenforrada­lom vértanúinak temetésén. Április hó 2-án tartottuk meg a „Magyar Jövő“ ünnepet, amelyen a szülők is szép számmal vettek részt. Ez alkalom­mal a „Magyar Jövő“ ifj. irodalmi társaság céljaira 1420 K-t gyűjtöttünk. Május 30-án a kath. vallású tanulók a tanári testület vezetésével részt vettek a „Szt. Jobb“ körmeneten. Június hó 6-án ünnepség keretében helyeztük el az egyes osztályokban az Országos Menekültügyi Hivatal által kiadott „Porszembullákat“. Június 29-én az évzáró háiaadó isteni tisztelet után szülői értekezlettel kapcsolatban tartottuk meg az évzáró ünnepélyt. Alapítványok. Az intézetünkhöz kötött alapítványok száma a tanév folyamán kettővel növekedett. A múlt évi AH. b. osztály tanulói Szhunzevics Kornél volt osztályfőnökük nevére 2000 K n. é. 4%-al kamatozó járadékköt­vényben befektetett tőkével jutalomdíj alapítványt tettek, melynek kamatai­ból évről-évre egy, a latin .és görög nyelvből kiváló tanuló kap jutalmat, (14. sz. alapítvány). Az alapítólevelet a V. K. M. 169,016/921 sz.' a. hagyta jóvá. Dr. báró K ö'hner Adolf né sz. Kohner Helen elhúnyt egyetlen fia, az in­tézet volt kiváló tanítványa, báró Kohner károly emlékére 100,000 K. n. é. M. Földhitelintézeti 5%-ot kamatozó kötvényben fekvő tőkével jutalomdíj- aiapítványt tett, melynek kamataiból minden év november 23-án, báró Kohner Károly halálának évfordulóján két VIII. esetleg VII. osztályú ta­nuló kap jutalmat, kik a legkiválóbb előmenetelt tanúsítják s kik közül az egyik keresztény, a másik izraelita vallású. Az évi jutalomdíj a november hó 23-ig esedékes kamat összege, mely a két tanuló között egyenlően osz­tandó meg. — Az alapító levelet a V. K. Min. 42,430/922. sz. a. hagyta jóvá s egyúttal az alapítványttevőnek köszönetét mondott. Úgy a magam, mint a tanári testület s az ifjúság nevében az alapít­ványt tevőknek nemes célú s nagylelkű alapítványaikért e helyen is köszö- netemet fejezem ki. Jótékonyság. Az „Amerikai Gyermeksegélyző Akció“ 138 tanítvá­nyunknak adott 320,000 K. értékű ruhát, melyért az illető tanulók mind­össze 10,680 K-t fizettek. — A Segély egylet vagyona értékpapírokban van elhelyezve; a jelenlegi viszonyok között ez nagyon kevés jövedelmet hoz s így sgélyezésre keveset fordíthattunk. Az egylet összes bevétele' 9442 K 60 f, 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom