VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1916
XV. A jövő tanévre vonatkozó értesítés
XV. A jövő tanévre vonatkozó értesítés. Beiratás. .A beiratáshoz szükséges okmányok Ismétlő tanulók. A beíratást a jövő tanévre már megkezdtük. Mostani növendékeinket ugyanis, akik az osztályozó értekezlet határozata alapján legalább elégséges bizonyítványt kaptak, nagyrészt már beírtuk a következő osztályba. Azoknak a tanulóknak, akiket javító vizsgálatra bocsátottunk, felvételét az aug. 30.-án tartandó javító vizsgálat eredményétől tesszük függővé. Az I. osztályba jelentkező tanulók beírását június hó 21.-én kezdtük és pedig oly módon, hogy az érdekelt szülők, vagy gyámok ezen napon déli 12 óráig az intézeti igazgatóságnak átadták a IV. elemi osztályt végzett tanulóknak iskolai és születési bizonyítványát. valamint a bejelentési lapot, mely szerint a VII. kerületben laknak. Ezen okmányokat több intézeti tanárból álló bizottság még június 21.-én átvizsgálta és azt a 150 tanulót, akiknek aránylag legjobb bizonyítványuk volt. a következő napon, azaz június hó 22.-én (I. e. 8—0 óra között szakáiyszerűen fölvette. A fel nem vett tanulók június hó 22.-én reggel 8 órakor visszakapták irományaikat, hogy még elegendő idejük legyen más intézetben helyet keresni. Az I. oszt. tanulók folytatólagos beírása szept. elején az intézet hirdető tábláján közzéteendő időben és feltételek mellett lesz. A Rottenbiller-utca két részre osztja a VII. kerületet; a Bar- csay-utcai gimnáziumba első sorban a kerület belső részében lakó tanulókat vesszük fel; a külső kerületben lakó tanulók az István- úti gimnáziumban jelentkeznek. A szülök tájékoztatása végett megjegyezzük még a következőket: a gimnázium I. osztályába csak azon tanulók vehetők fel. akik a törvényes 9 éves kort elérték és akik a 12-ik évet még meg nem haladták (amit csak hiteles anyakönyvi kivonattal lehet igazolni) és akik a TV. elemi osztályt erkölcsi magaviseletből nyert jó érdemjeggyel s jeles eredménnyel végezték. Idegen ismétlő tanulót semmi esetre sem veszünk fel. a mieink közül is csak azokat, akiket betegség akasztott meg a tanulásban.