VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1915

VIII. Iskolánk és a háború

80 gatónak szünidei helyettese volt, átvette a kivonuló katonaságtól az 1915. aug. eleje óta megszállva tartott épülerészt és gondoskodott annak használható állapotba való helyezéséről. Korpás Ferenc tanár még 1914 nov.-ben saját kezdeménye­zésére igazgatói engedéllyel könyveket gyűjtött a sebesült katonák részére. A gyűjtés eredménye lett: 520 kötet könyv és 1300 drb folyóirat. Ezeket ládába csomagolva a fővárosi könyvtárba juttatta. Ezt a könyvgyűjtést felsőbb rendelet folytán az 1915/6. tanévben is megismételte és az így összegyűjtött 30 drb könyv és 200 drb folyó­irat átvételét az orsz. hadsegélyző bizottság köszönettel nyugtázta. A mostani tanév végén a tanári testület elhatározván, hogy a szün­időben munkára vállalkozó tanulóinak elhelyezéséről gondoskodni fog, ezen akció kivitelére szintén Korpás Ferenc tanár vállalkozott. Kempf -József tanár az 1914/5. tanév megnyitó ünnepélyén és 1916. május 1-én a kárpáti emlékünnepen a tanulóifjúsághoz lelkes és magas szárnyalású hazafias beszédet tartott. Möller László tanár a hadbavonult Szőke Elemér tanár he­lyett az ifj. sportegylet vezetését vette át 1914. év végén. Az 1914/5. tanévben pénztárosa volt a tanári kar háborús gyűjtésének és intézte á beszerzett ruhaanyag feldolgozását. A budapesti kórházak részére olvasni valót gyűjtött és azt közvetlenül a katonákhoz juttatta el. Részt vett az 1916-iki jótékonycélú intézeti hangverseny rendezé­sében: itt még Bruck Ferenc, dr. Gesztesi Gyula és Héber Bernát tanárok is igen nagy tevékenységet fejtettek ki. Az itt felsorolt részleteken kívül a tantestület minden egyes tagja igen komoly munkát végzett és nagy tevékenységet fejtett ki a háborús viszonyok hatása alatt. 5. Minden osztályban és minden tantárgy keretében a taná­rok igyekeztek a tanulókkal a háború okát és célját, a harcban álló nemzeteket, a nemzeti törekvéseket és a háború gazdasági viszo­nyait megismertetni. A háborús események állandó figyelemmel való kísérése mel­lett párhuzamokat vontak és összehasonlításokat tettek a mostani és a régi viszonyok közt. A klasszikusok olvasásánál a római viszo­nyok párhuzamba állítása a mostanival; a római hadjáratok és azok harcmodorának összehasonlítása a mai háborúskodással; a régi vezé­rek jelleme, a népek becsületessége (Kempf). Marius beszéde aka­ratlanul is kihívta az összehasonlítást az akkori és a mostani viszo­nyok közt. E beszédben a híres hadvezér kíméletlen szavakkal tá­madja azokat, kik a katonai kötelezettség elől bújkáltak, valamint

Next

/
Oldalképek
Tartalom