VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1915

VIII. Iskolánk és a háború

VIII. Iskolánk és a háború. I. Az 1914—15. tanévben az épület nagy részét a katonaság magának foglalta le, még pedig népfelkelő katonák elhelyezésére. Csak az I. emelet és a földszint egy részén elhelyezett hivatalos helyiségek maradtak a tanítás céljaira. Különösen kellemetlen volt, hogy a tanulók az udvart sem használhatták. Sőt különös gondot kellett fordítanunk kivált egészségi okokból arra, hogy a tanulók és katonaság közt minden érintkezés lehetetlen legyen. E végből a katonaság és tanuló ifjúság részére külön-külön bejárat volt. Az in­tézetet a katonság 1914. augusztus elején foglalta el és 1915. aug. közepén adta vissza. A tanítás ennek dacára az intézetben folyt, még pedig úgy, hogy az I.. II., VI., VII. és VIII. osztályok dél­előtt. a III., IV. és V. osztályok pedig délután jártak előadásra. A tanítás nem lehetett normális; a tanév szept. 24-én kezdő­dött és május 22-én fejeződött be. A tantárgy felosztás és az órarend — a katonai szolgálatra időnkint behívott tanárok eltávozása folytán — többször változott. Hogy a délelőtti és délutáni tanítás közt maradjon némi idő a tisztogatásra és szellőztetésre, azért kevés óraredukcióval is dol­goztunk; a görög és görögpótló tárgyak heti 3 óraszámban adattak elő; a szépírás elmaradt és a tornát az udvar lefoglalásától kezdve nem lehetett tanítani. Az 1915—16. tanévben, minthogy az intézet épülete teljesen a mi rendelkezésünkre állott, normálisan folyt a tanítás, csak egyes tanárok behívása katonai szolgálatra, ill. két tanárunk súlyosabb megbetegedése zavarta a munkabeosztást és vele együtt a tanítást is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom