VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1914

IX. Kimutatás intézetünk háborús jótékonyságáról

92 keztyűt és néhány apróságot. A megmaradt hulladékból 16 pár papucs készült a Debrői-úti hadikórház számára. II. Ifjúságunk szintén derekasan kivette részét az itthonmara- dottakra háramló kötelességekből. Mint a tanári karnál tettük, itt is csak azokat az adományokat és munkákat említjük fel. melyeket együttesen, az iskola vezetésével végeztek tanítványaink. Megálla­píthatjuk. hogy bármily ügyben hívtuk fel tanítványainkat adako­zásra vagy munkára mindig a legnagyobb készséggel adtak s a mun­kára jelentkezők száma mindig sokkal több volt annál, melyet igénybe kellett vennünk. A hadikölcsönben való részvételre vonat­kozó adatokat az olvasó megtalálja Héber Bernát tanár úr bevezető cikkében, az ifjúsági sportegylet beszámolójában pedig a meleg ru­hát készítő mozgalom eredményét. Osztályaink minden alkalmat felhasználtak arra, hogy a há­borús jótékony célokra adakozzanak. így pl. a VII. B. oszt. Vrabély Ervin tanítványunk halálakor 20 K.-át adott koszorúmegváltás cí­mén a megvakult katonáknak s ugyanezen célra emléktárgy megvál­tása címén a VIII. A. osztály 22 koronát. Az Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület árvaházai ja­vára rendezett sorsjátékból 110 drb sorsjegyet vettünk meg. kará­csonyi ajándékok céljára 383 K 90 fillér gyűlt össze, a Hadse­gítő jelvényeiből már eddig is töb száz darabot adtunk el. Részt vet­tek tanítványaink a teagyűjtésben, a Vörös Kereszt felhívására se­besültek szállítása és kalauzolásában, az Urania nőegylet katonák számára rendezett karácsonyi ünnepének rendezésében, zenekarunk pedig közreműködött a Vörös Kereszt céljaira rendezett hangver­senyben. Az Ausztriában fekvő sebesültjeink számára magyar olvasni­valót kértek tőlünk. Az igazgató hirdetésére néhány nap alatt 3 és fél métermázsa súlyú könyv gyűlt össze, közte számos nagy értékű, gyönyörű munka. A rendezés munkáját Korpás Ferenc tanár vé­gezte, ki a Fővárosi könyvtárnak adta át az anyagot további keze­lésre. A Budapesten fekvő német katonáknak viszont német köny­veket gyűjtöttünk, melyeket a tanárok családjainak ápolónő tagjai egyenesen a sebesültek kezébe juttattak. A gyűjtött anyag legna­gyobb része a Debrői-úti és a Munkácsi-utcai hadikórházaknak ju­tott. kisebb része a Révész-utcai és pestújhelyi kórházaknak, s 107 kötetre és több mint 400 füzetre rúgott. E gyűjtéssel együtt sok cigaretta, dohány, kártya, stb. is jutott katonáinknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom