VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1913

I. Egy kis statisztika a budapesti tudományegyetemen és műegyetemen az 1912-13. tanévben kitüntetéssel vizsgázott volt növendékeinkről

5 Tehát az 1912/13. tanévben a budapesti tudományegye­temen 19 volt növendékünk vizsgázott kitüntetéssel, a műegye­temen 3, ugyanott 2 kitűnő oklevelet kapott, a müncheni keres­kedelmi főiskolán kitünően végzett: /. A budapesti tudományegyetemen beiratkozott 7814 hall­gató közül kitüntetéssel vizsgázott 514, ebből iskolánkra esik 19, vagyis az egésznek 3'69%-a. A királyi József műegyetemen 2325 hallgató közül kitünően szigorlatozott: 32, köztük 3 volt tanítványunk, az egésznek 9'37%-a. Ugyanott kitűnő oklevelet kapott: 11, köztük 2 a mi növendékünk volt, az egésznek 18'18%-a. A két egyetemen beiratkozott 10157 hallgató közül kitűnő volt: 546, köztük 22 volt növendékünk, az egésznek 4'02%-a. A magyarországi 227 középiskolára eső 546 kitűnő hall­gató közül egy-egy intézetre körülbelül 2 5 esik, s ha a mi népes iskolánkat szigorú mértékkel négy közepes létszámú iskolának veszem, nekünk 10 kitűnő hallgatóval kellett volna szerepel­nünk, ehelyett azonban 22-vel szerepeltünk, vagyis 120%-kai többel. S e mellett igen nagy azoknak a volt tanítványainknak a száma is, a kiket egyhangúlag képesítettek, s azoké is, a kik­nél csak egy-egy osztályzaton múlott a kitüntetés. A Budapesen és Münchenben kitünően képesített 23 hall­gató közül 18 (78'26%) jelesen érett volt, 3 (13*04%) jól érett, 2 (870%) pedig érett. Ezek a számok eléggé tanúskodnak arról, hogy növendé­keinket még a nagy létszám mellett is jól megismertük, s úgy­nevezett kellemetlen meglepetés nem ért bennünket, mert még a jól érettek közül is a nyolcadik osztályú osztálybizonyítvány­ban 2 két tárgy kivételével jeles volt, 1 pedig egy elégséges mellett vegyesen jeles és jó, az érettek pedig elégséges nélkül vegyesen jelest és jót kaptak. S hogy csalódás nem ért bennünket, abban bizonyára része van a nevelés és a tanítás módjának is, mely egyedül helyesen nem egy-egy felelet vagy tett után mond ítéletet, ha­nem iparkodik az egyént alaposan kiismerni, tetteinek rúgóját megérteni, hogy azután minden zavaró melléktekintet nélkül az egész emberről mondjon emberileg igazságos, közmegnyug­vást keltő és megbízható ítéletet. Érdekes, hogy a 23 kitűnő hallgató közül 22 görögöt tanult, s csak 1 volt görögpótló. Azok pedig, a kik a műegyetemen

Next

/
Oldalképek
Tartalom