VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1911
XV. Ifjúsági könyvtár
70 így a tanuló, illetőleg a tanuló szülei költségén ujjal pótolt könyv a legtöbb esetben nem elvész, hanem elkallódik. így legalább sok ócska könyv helyett jön új a könyvtárba. Igaz, hogy a gondatlanságáért anyagilag lakoló gyermek ritkán keresi a hibát önmagában. „Kölcsön adtam valakinek a könyvet.“ Ez az egyik oka az elveszésnek. Sok még a nevét sem tudja megmondani annak, akinek odaadta a könyvet; vagy a megnevezett kölcsönvevő állítja, hogy nem is kapta kölcsön. De még ezek a gondatlanok közt a gondosabbak. Az igazi gondatlanok egyszerűen megpróbálják hallgatással kikerülni a felelősséget s még méltatlankodnak, ha a hiteles kölcsönzőkönyvek alapján visszaköveteljük tőle az iskola vagyonát. Elmondok egy esetet. „Kérem tanár úr, az a könyv nincs nálam,“ sőt egy pár perc múlva még határozottabb a bejelentés: „Kérem, az a könyv nem is volt nálam; tanú rá Nagy meg Kis.“ Nagy persze épen most beteg, nincs az iskolában, Kis pedig a múlt héten maradt ki végképen. No de ha olyan jól tudja barátunk a dolgot, hogy a kölcsönző könyv nem mond valót, adjunk neki időt a dolog tisztázására. Eltelik 2—3 hét, barátunk hallgat. Aztán megérkezik május vége, a könyvek beadásának határideje. Barátunk hátrálékban marad. Kitűzöm az első határidőt a hátrálékosoknak. Aki nem jelentkezik, az ő. Következik az utolsó .határidő; akkor már megjelenik, s fenntartva állítását, most már egész határozottsággal kijelenti, hogy az a könyv nem is volt nála. S mivel a szabályok értelmében most már bizonyítványát tiltom le, éppen junius 29-én, a bizonyítványok kiosztása napján állít be, hóna alatt azzal a könyvvel, amely „sohasem voit nála“ és be akarja adni. Mivel pedig junius 29-én nem állok rendelkezésére, szemmel láthatóan sértettnek érzi magát, hogy az ő hanyagságát nem viszonozom gyors kiszolgálással. S ha így bizonyítványát nem kaphatja meg rögtön, ő méltatlankodik, miért okozunk mi neki külön utánajárást, s elfeledi azt, hogy az a „soha nála nem volt“ könyv már az első beje- v lentése alkalmával is ott volt, ahonnan junius 29-én reggel elővette, saját holmijai közt a lakásán, ahonnan úgylátszik ő maga űzte ki a rendet. Pedig ő is tudja, hogy az a könyv közvagyon a szó legnemesebb értelmében. Nem az államé, hiszen az államot a köztudat olyan ellenséges idegennek képzeli, hanem az intézet tanulóié, akik maguk fizetik évről-évre a könyvtárdíjat, amelyből az ifjúsági könyvtár könyveit beszerezzük. Tehát minden egyes tanuló elmondhatja joggal, hogy az ifjúsági könyvtár „a miénk,“ s a miénket mindenki
