Dr. László Mihály nyilvános főgimnáziuma és nevelőintézete, Budapest, 1917

Intézeti házirend

9- A növendékek órán kívül semmiféle ékszert ne hozzanak magukkal. Esetleges elvesztés esetén nem vállalunk felelős­séget. 10. A növendék köteles havonkint legalább egyszer szülői­nek levelet írni, melynek tartalma ellenőrzés alá nem esik. A levél lepecsételve és címezve átadatik az igazgatónak, ki annak továbbításáról gondoskodik. A szülőktől érkezett leve­leket fölbontatlanul kézbesítik a növendékeknek. Megjegyzendő azonban, hogy ennivalókat hazulról csak néha, és előzetes en­gedéllyel szabad kisebb mennyiségben küldeni. 11. A növendékek csak oly könyveket hozhatnak magukkal, melyeket az intézetben használnak. Az intézeti könyvtár különben is rendelkezésükre áll. 12. A növendékek reggelit, ebédet, úgymint: levest, húst mártással, főzeléket sülttel vagy tésztát, este pedig főzeléket sülttel és tésztát, vagy pecsenyét és tésztát, ezeken kívül d. e. 11 órakor és délután 5 órakor ozsonnát kapnak. 13. Minden növendék tartozik a fölvételnél a bizonyítványon kívül keresztelő-levelét vagy születési bizonyítványát az oltási igazolványnyal bemutatni. 14. A bennlakó növendék az intézetből való kilépést fél évvel előbb köteles bejelenteni, még pedig a szülők vagy gyá­mok szóbeli vagy írásbeli beleegyezésével, ellenkező esetben a növendék az egész évi díjakat köteles megfizetni. 15. A vizsgálatok, illetőleg érettségi vizsgálatok előtt a szülők kötelesek minden kiadást előre kiegyenlíteni. 16. Ha a növendék a tanév végén ágyneműit, és egyéb dolgait az intézetben hagyja, s a következő tanévben nem tér vissza az intézetbe, a felügyelet és gondozás fejében 60 korona fekbért és 40 korona biztosítási (őrzési) díjat tartozik fizetni. 17. A szülők kötelesek a viii. osztályt, illetőleg érettségit végzett ifjakat személyesen hazavinni, esetleges kellemetlen­ségek kikerülése végett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom