V. kerületi magy. kir. állami Bólyai főreáliskola, Budapest, 1913
Rombauer Emil emlékezete. Binder Jenőtől
14 Albin, Moesz Gusztáv stb. Ma csupa országos név, akkor szárnyait bontogató ifjúság, melynek repülő próbáit féltékeny kíváncsisággal leste a nem éppen jóakaratú szomszédság egész serege. Szálka volt valamennyi, első sorban a szász intelligencia szemében, mely a Rombauerek, Szon- taghok, Johnok, Waltherek. Bemerlek, Raidlok, Ungerok, Horgerek, Moeszök, Hoffmannok és Binderek gárdájában „hergelaufenes Renegatengesindel“-t látott, de szálka a magyarság szemében is, mely a reáliskolát kezdettől fogva gyanakvó szemmel nézte. Hisz köztudomású dolog volt, hogy eredetileg nem új iskola felállítása, hanem a székelyudvarhelyi állami főreáliskolának, a székelység e szemefényének, Brassóba való áthelyezése forgott szóban s ezt az eszmét csak amiatt a resensus miatt ejtették el, melyet Udvarhely- megyében keltett. Részben ennek a székely resensusnak visszhangjak épen maradt vissza a brassói magyar társadalom egy részének idegenkedése az új iskolával szemben, de szította azt másrészt a fennebbi gyanús nevű professzorok magatartása is, kik igazgatójukkal élükön, bár testesül 1-lelkestül jó hazafiak voltak, roppant ízléstelennek s éppen a magyar állameszme szempontjából egyenesen károsnak tartották azt az állandóan kirakatba helyezett rikító hazafiaskodást, azt a constructiv elemek híjjával bővelkedő ornamentalis patriotizmust, mely akkoriban oly kelendő divatcikk volt Brassóban. „Nem szájaskodás, hanem cselekvés!“ Ez volt a jelszó, melyet a reáliskolai tanárok zászlajukra írtak s ebben a szellemben nevelték a kezükre bízott ifjúságot is. „Hazánkban a szellemi erő drága“, — e szavakkal bocsájtotta egy ízben szárnyukra az intézet matu- ránsait igazgatójuk — „minden müveit magyar saját munkaköre hűséges betöltésével öntudatosan fáradjon e tőke gyarapításán. Nem szájaskodás, hanem cselekvés! És ne riasz- szon vissza a hazaszeretet ily gyakorlásától a szájások lármája, de a félreértés és hálátlanság sem. Cordelia csak annyira szereti Leart, amennyire kötelessége az apát szeretni, Regan és Goneril szeretetük kifejezésére ékesnél- ékesebb szavakat találnak; de a jó gyermek Cordelia!“