VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1920
I. Ünnepi gondolatok
7 létalapjaiba, ama korlátokba, melyek nélkül a közösség jóléte s végső elemzésben magának az egyénnek megmaradása nem egyéb merő fikciónál. A mi iskolánknak igen is szigorú, ha kell, kemény fegyelmet kell tartania. A gyermekeket hozzá kell szoktatni a rendhez és szófogadáshoz, hogy később minden rendetlenséget kellemetlennek találjanak; az ifjakkal meg kell értetnünk a fegyelem szépségét és fontosságát s az engedelmesség aktusainak mint az önfegyelmezés megbecsülhetetlen tényezőinek üdvös hatását akaratuknak, erkölcsi jellemüknek kifejlesztésére. Lelkesedéssel kell őket eltöltenünk a férfi-jellem nemes értéke iránt. De mindezt csupán akkor tehetjük, ha az iskola nem szabadjára hagyott, lármázó, éretlenkedő, öntelt sihederek csordája; hanem temploma egy folyton tartó tudatos aszkézisnek, ahol munka és üdülés, küzdelem és vigasság egyaránt folytonos alkalom a magunk szemmel tartására, káros ösztönök fékezésére, jónak gyakorlására, és minden perc valódi előkészület az élet kötelmeinek becsületes teljesítéséhez. A jövő iskolájának valódi nevelőiskolának kell lennie. A magyar gyermekeknek valami egyébre van szüksége, mint a tudósok intézetei, akik szaktárgyaikból a haladás nevében folyton főbbet és többet akarnak belétömni tanítványaikba és kétségbe vannak esve, ha, például, a pióca rágószervét apróra meg nem tárgyalhatják; de növendékeik szivében egyetlen forró érzést nem gerjesztenek és kibocsátják őket a világba a nélkül, hogy lelkűkbe plántálták volna a nagy dolgok csodálatát, az erények és az erkölcs szeretetét, az igazság szomjuhozását, és ránevelték volna őket káros hajlamaik legyőzésére s az önmegtagadás művészetére. Nem tehetünk róla, nem járhatunk ezeknek az uraknak nyomdokain. Az élet, a tudományok haladása számos új igazságot vet fölszínre; de a haladás nemcsak ismeretszaporodásban, hanem régi, elavult, idejöket múlt anyagoknak kiselejtezésében is áll, és az iskolában nem az állja meg helyét, aki az anyagot szaporítja, hanem az, aki egyúttal bölcsen tudja csökkenteni. Mert az iskola az életre és az életnek nevel; és az életben nem azok élnek meg, akik legtöbb mathematikai, fizikai tételt, geográfiai és történelmi dátumot cipelnek batyujokban ; ezeket pár hét alatt többé-kevésbbé mindenki elfelejti, akinek pedig szüksége van rájok, épp oly könnyen megszerezheti ; az életben azok élnek meg, akik valami különbet tanultak : tudnak helyesen gondolkodni és saját lábukon járni, megszokták és szeretik a munkát, a nehézségekkel való küzdelmet, tudnak maguknak parancsolni, becsületesen lelkesedni és férfiasán akarni. Az élet azoké, akik fegyelmezettek gondolkodásban, érzésben és akarásban. Azt szokták mondani: az élet szüli az iskolát és nem megfordítva. A tétel mereven sem így, sem úgy nem állhat meg, de az iskolának kétségkívül az élet jól felfogott szükségleteit keli szolgálnia. A modern magyar középiskola bizonyos tekintetben
